Brüsszel hétszer annyi pénzt adott a határvédelemre, mint amennyit a kormány állít

Kormányunk nem mondott igazat arról, hogy az EU mekkora összeggel támogatta Magyarország határvédelmét. A kabinet által lekommunikált összeghez képest hétszeres mennyiségű pénzt kaptunk. Az Európai Bizottság szóvivői irodája a Népszava érdeklődésére közölte, hogy 2014 és 2020 között 110 millió euró előirányzott összeget kapott az ország, egyedi kérelmet alapján ezen felül még 27 millió eurót fizettek ki, összesen tehát 137 millió eurót, több mint 40 milliárd forintot utaltak. Ezzel szemben Hollik István kormányszóvivő augusztus végén a köztévében arról számolt be, hogy “az EU Magyarország 504 milliárd forintos határvédelmi költségei után 6,6…

Read More

408 milliárdot költött a kormány határvédelemre

A rendőrség 2015 és 2019 júniusa között nem kevesebb mint 408 milliárd forintot költött határvédelmi és határrendészeti feladatokra. Idén eddig mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolatos kiadásokra. A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott. Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében,…

Read More

Titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva erősíti a határvédelmet a kormány

Ismét ezer honvéd vesz részt szombat reggeltől Magyarország déli határszakasza védelmében; ezt a Balkánon jelentősen megnövekedett migrációs nyomás és a rendőrség nyári feladatai teszik szükségessé – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Németh Szilárd közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon, a rendőrségnek pedig komoly erőket kell vezényelnie nyári feladatainak ellátására. A kormány ezért úgy döntött, hogy a honvédség ismét nagyobb létszámmal, teljes képességével vesz részt a határőrizeti feladatokban – hangsúlyozta a Németh Szilárd. Ismertetése szerint…

Read More

Az az álhír terjed a neten, hogy a magyarok disznóval védik a határt a muszlimoktól

Az AFP nemzetközi hírügynökség a saját tényellenőrző oldalán hívja fel arra az olvasók figyelmét, hogy egy négy évvel ezelőtti fotójukat arra használják fel egyesek, hogy hamis hírt terjesszenek Magyarországról. Az interneten évek óta kering egy fotó, amely azt állítja, hogy a magyar rendőrök egy kicsinyeit szoptató disznóval tartják távol a muszlimokat a határnál. A kép azonban óriási nagy hazugság, mert eredetileg 2015-ben készült a Fülöp-szigeteken 2015 október közepén egy tájfunnal kapcsolatos riporthoz, a képet pedig az AFP fotósa készítette. Ahogy az eredeti kép alapján látható VALAKIK ODAPHOTOSHOPOLTAK EGY MAGYAR RENDŐRNŐT A KICSINYEIT…

Read More