Török páncélozott terepjárókat vásárol a magyar honvédség

A török médiára hivatkozva számolt be arról a Népszava, hogy létrejött az üzlet, a magyar honvédség vásárol az Ejder Yalçın 4×4 terepjáróból. A Daily Sabah szerint ezzel Magyarország az első uniós ország, és a hatodik a világban, ami a Nurol Makina Sanayi gyár termékét választotta. Azt, hogy hány darab páncélozott terepjárót, és mennyiért vesz a honvédség nem írnak a beszámolók. A török állami hírügynökség, az Anadolou emlékeztetett, hogy a típust sikeresen mutatták be a magyar közönségnek a Honvédség Napján májusban. 444.hu

Read More

Gránátokat találtak Mezőkövesden

Feltehetőleg tüzérségi gránátokat találtak földmunkák közben csütörtök este Mezőkövesen a Lövői úton, az Egerlövő felé vezető utat lezárták – közölte a MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-vel. Markovics Zita elmondása szerint egyelőre két gránátot találtak árokásás közben, de nem zárta ki, hogy több robbanótest is előkerül. A tűzszerészek megkezdték a tüzérségi eszközök beazonosítását, ennek idejére a Lövői úton lévő körforgalomnál 400 méter hosszan lezárták az utat, az intézkedés lakókat, lakóházakat nem érint. blikk.hu

Read More

Eddig tagadta a magyar kormány, de mégis lehet hogy milliárdokért fog vásárolni rakétákat az USA-tól

A magyar kormány az idei év során többször tagadta, hogy tárgyalt volna amerikai rakétarendszerek, illetve vadászgépek vásárlásáról, ám a Defense News amerikai hadászati szakportál szerint mégis arra készül, hogy 500 millió dolláros értékben (148 milliárd forint) közép-hatótávolságú légiharc-rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól – szúrta ki a Portfolio. A fegyvervásárlásról szóló tárgyalásokról korábban is csak bizonytalan hírek voltak. Újságírói kérdésre a magyar kormány közölte korábban, hogy a washingtoni, rövidke Trump-Orbán találkozón sem volt téma a fegyvervásárlás. Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt még májusban arról, hogy a magyar kormány továbbra is kész amerikai fegyverekkel fejleszteni a…

Read More

Brazil katonai szállítórepülő vásárlásáról tárgyal kormány

Tavaly márciusban kormányrendeletben határoztak a katonai szállítórepülő képesség kialakításával kapcsolatos feladatokról és szükséges források biztosításáról, azaz: megbízták a Honvédelmi Minisztériumot, hogy háromszor 25 milliárd forint értékben vásároljon megfelelő repülőgépeket – írja a Népszava. A légierőnek ugyanis jelenleg már csak egyetlen An-26-os rámpás szállító-repülőgépe van. Ezeket a gépeket még 1974-ben állították hadrendbe, de az utolsó darab üzemideje is lejár 2020 közepén. Csereként szóba jött az amerikai Lockheed C-130 Hercules, az olasz Leonardo C-27-es és a nemzetközi konzorciumban gyártott Airbus C-295-es. Az utóbbi kettő azonban nem igazán felel meg a magyar igényeknek. Marad…

Read More

Orosz tengeralattjárón szolgáló elitkatonák vesztek a tengerbe

Az orosz haditengerészeti elit egy része veszett oda a szupertitkos tengeralattjárón történt balesetben. Vlagyimir Putyin elnök nemrég elismerte, hogy atommeghajtású járműről van szó. Az akkumulátorházban kiütött tűz 14 ember életét követelte. A Losarik munkáját egy a haditengerészethez sorolt parancsnokság irányítja, de az egység „saját életet él”. Feladatai közé tartozik a külföldi mélytengeri kábelek lehallgatása, a saját kábelek védelme, és a mélyben talált haditechnikai eszközök felszínre hozatala. Többet viszont nem lehet tudni, mivel titkos akciókat hajtott végre a tengeralattjáró. Az államfő embereitől azt a választ kapta, hogy a reaktor teljesen el…

Read More