Visszavonja a kormány a polgármesteri jogkör korlátozásáról szóló törvényjavaslatot

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek. Vagyis a kormány “eltekint ettől a módosítástól” – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék által élesen kritizált keddi törvényjavaslat azért született meg, mert az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. Azonban Karácsony Gergely pont azt vetette a kormány szemére, hogy öncélúan likvidálnák…

Read More

Indokolt esetben Magyarországon is bevezethetik a kijárási tilalmat

Gulyás Gergely beszélt erről a csütörtöki Kormányinfón, ahol az is elhangzott, hogy 30-40 ezer új munkanélküli lehet csak ebben a hónapban. Szokás szerint csütörtökön tartották a Kormányinfót, amelyen elsősorban a koronavírus-járványról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről beszélt Gulyás Gergely. A miniszter fenntartja korábbi álláspontját arról, hogy kikre, mely társadalmi csoportokra, azaz az idősekre, valamint a krónikus betegségekkel küzdőkre a legveszélyesebb a koronavírus, szerinte ezzel minden szakmai megszólaló is egyetért. Korábbi félreérthető kijelentésével kapcsolatban a miniszter azt mondta, ő úgy értette, hogy közismertek a veszélyeztetettebb csoportok, és hogy halálos kimenetellel csak…

Read More

Kormány: több százezres munkanélküliségre számítunk

A gazdaságot rendkívüli mértékben visszaveti a járvány, ezért fogadtak el akciótervet, mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Szokás szerint csütörtökön került sor a Kormányinfóra, amely természetesen elsősorban a koronavírus-járvány miatti intézkedésekről szólt. Gulyás Gergely elmondta: Magyarország Európán belül a kevésbé fertőzöttebbek közé tartozik, de tény, hogy fertőzöttek vagyunk. A szakma szerint az ismert esetekhez képest 10-15-szörös lehet a látencia, köztük lehetnek azok elsősorban, akik megfertőződtek, de nincsenek tüneteik. Olaszországban félmillió megbetegedés is lehet, mondta a miniszter. A következő napokban ugrásszerűen meg fog nőni a fertőzések száma. Időben, korábban hoztunk intézkedéseket,…

Read More

Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését

A jelenlegi 1 507 350 forintról majdnem a duplájára nőhet Áder János köztársasági elnök havi fizetése. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter törvényjavaslatában (különösebb indoklás nélkül) azt kezdeményezi, hogy a most a köztisztviselői illetményalap (38 650 forint) harminckilencszeresében meghatározott államfői tiszteletdíj jelentősen emelkedjen. Áder Kövér László házelnök havi nagyjából 2 millió 670 ezer forintos fizetésének 1,1-szeresét kapná meg a jövőben, ami körülbelül 2 millió 937 ezer forint. Mivel a házelnök fizetését a bruttó átlagkereset alapján számolják (a képviselők annak háromszorosát keresik, Kövér László pedig a képviselői kereset 2,7-szeresét), az összeg, így Áder János fizetése is, jövőre automatikusan tovább…

Read More

Orbán a legfontosabb miniszterét küldte Miskolcra

Az európai parlamenti (EP-) választás tétjének nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki miskolci lakossági fórumán, hogy bevándorlásellenes többség jön-e létre az európai intézményekben. Először lesz olyan európai parlamenti választás, amelynek valódi tétje van – hangoztatta Gulyás Gergely. Kifejtette: “először döntünk” arról, hogy bevándorlásellenes Európai Bizottság alakul-e, továbbá bevándorlásellenes intézményrendszer jön-e létre, és az Európai Parlamentben is bevándorlásellenes többség lesz-e. A politikus úgy fogalmazott: európai tétje lesz az EP-választásnak, amit a bevándorlás határoz meg. Az európai országokban a bevándorlás mellett vagy az ellen kell dönteni, ez határozza meg a következő évek politikáját. Hangsúlyozta azt…

Read More

Hiába tiltották be, Gulyás Gergely csak politizál a piacon

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága saját hatáskörben döntött úgy, hogy a hozzá tartozó piacokon/vásárcsarnokokban lévő rendezvényeket az európai parlamenti választások, illetve az önkormányzati választásokig felfüggeszti. A vásárcsarnokainkban/piacainkon nem kívánunk semmilyen politikai megnyilvánulásnak helyet adni, különös tekintettel a kampányidőszakra. – Ezt írta nemrég a CsaPi az Indexnek azután, hogy a Rákóczi téri Vásárcsarnokból kitiltották az amúgy egyáltalán nem politizáló Mindspace civil szervezet programjait. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ennek ellenére pont ma tett ki az Instagramra egy olyan képet, amelyen épp aláír a Fidesznek. A képen meg is van…

Read More