“Nyugalom, csak dugunk egyet, ne ellenkezz” – beismerte bűnét a támadó

Nagy sajtóérdeklődés mellett kezdődött el annak a férfinak a pere, aki 2018 októberében edzés közben támadta meg az ultrafutó Makai Viktóriát, néhány száz méterre a nő házától. A férfi előbb súlyosan megverte, majd megpróbálta megerőszakolni a nőt. A vádlott H. István szexuális erőszak bűntette miatt áll a bíróság előtt. A csütörtök délutáni első tárgyaláson a férfi lehajtott fejjel hallgatta végig az ügyészi vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróság kis termében. A VÁDLOTT HALKAN BEISMERTE A BŰNÖSSÉGÉT, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíró viszont ezt elutasította, szerinte további vizsgálódás…

Read More

Egy munkahelyi buliban volt a futónő támadója, majd meztelenül találtak rá az otthonában

A X. Kerületi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka, Oláh Dávid beszélt a Zsaru Magazinnak – a cikket pedig a 24.hu szemlézte. Emlékezetes, Makai Viktória úgy menekült meg attól, hogy ne tegyen rajta erőszakot támadója, H. István, hogy a férje rájuk talált a kőbányai Jászberényi út egy kietlen területén. „A futónő később elmesélte, hogy mindössze pár száz métere volt már csak hátra, amikor észre vette, hogy valaki követi. Feszélyezte a helyzet, ezért jobbnak látta, ha elengedi. A nyomában loholó férfi azonban nem ment el mellette, hanem a földre rántotta. Amikor az áldozat felállt, és…

Read More