Tarlós: ha engem bábnak tartanak az emberek, mit mondanak a többi Fideszes politikusra?

Tarlós István a HVG-nek adott interjút, ebből emelte ki az Alfahír a legérdekesebb részeket: nem hiszi, hogy a CEU költözése veszteség lenne Budapestnek júliusban azt mondta Orbánnak, hogy nem indul újra a főpolgármesterségért, de a miniszterelnök kért még egy beszélgetést, ahol feltételeket szabott, saját megfogalmazása szerint “nem vendég szeretnék lenni a saját esküvőmön, hanem minden szempontból én akarom vezetni Budapestet” arra számított, hogy a feltételei felét sem fogadják el, mégis igent mondtak – az egyik elvárása az volt, hogy ne nyírják ki a közvetlen választást Budapesten, egy liberális szabadgondolkodó szerint ezzel nagy segítséget adott…

Read More

Égjen napalm Budapest: Kissé Morbid címválasztással tér vissza a színpadra a főpolgármesterségért induló Puzsér

“December elején utoljára lépek színpadra Budapesten „A Civilizáció Visszavág” című korhatáros stand-up előadásommal. Négy év alatt negyvenszer töltöttük meg a Dumaszínházat. Köszönet érte! Örömmel jelentem be, hogy a fűváros jövőre sem marad Puzsér stand-up nélkül: január végén bemutatom nagyon politikus és nagyon kampánybarát „Égjen napalm, Budapest!” című műsoromat” -írja hivatalos Facebook oldalán Puzsér Róbert. A politikával kacérkodó megmondóember az egyik legkeményebb középvonalas véleménydiktátor hazánkban. Sokan dühöngő bikaként jellemzik, aki nekimegy mindenkinek, ha az piros vásznat tart elé, míg mások az egyetlen hiteles alternatívát látják az egykori tehetségkutatós zsűriben. Az biztos,…

Read More

Puzsér az új irányra szavaz: sok dologban dönthet az előválasztás

Az LMP hátszelét élvező Puzsér Róbert, aki Tarlós István legnagyobb vetélytársaként indul a főpolgármesteri címért, több komoly akadályba is ütközött. Az ellenzéki összefogás nem csak áprilisban mondott kudarcot: habár sokak szerint a médiában nevet szerzett megmondóember hírnevét kihasználva komoly esélyesnek számít, az MSZP és a DK nem áll mögé. Sőt, előválasztásra kényszerítenék Puzsért. Egyfajta népszerűségi versenyként is felfogható. Az előválasztások célja, hogy egy választás előtt a jelölt kiválasztása ne egy szűk pártvezetés döntése legyen. Az előválasztás során a választóknak lehetőségük van arra, hogy maguk határozzák meg, hogy a hasonló értékrendű, elkötelezettségű…

Read More

Puzsér mégis bevállalja az előválasztást

Bár korábban tiltakozott ellene, az ellenzéki összefogás hiánya mégis indokolja, hogy előválasztások során dőljön el, ki a legerősebb kihívója tarlós Istvánnak. “Ha ez kell ahhoz, hogy az MSZP meg a DK ne indítson rám jelöltet, és ezzel ne osszák meg Orbán és Tarlós ellenzékét, akkor vállalom, hogy részt veszek egy előválasztáson” – írja Facebookon Puzsér Róbert. Az alábbi feltételeket szabta meg cserébe: A jelöltállítás folyamata legyen nyilvános és átlátható! Az előválasztás előtt nyílt viták során mérkőzzenek meg a jelöltek! Világos programok és víziók ütközzenek! A szavazás internet-alapú legyen, mert csakis…

Read More

Puzsér Róbert ezzel a videóval jelentette be az indulását

„Fontolgatom, hogy jövő ősszel elindulok a főpolgármester-választáson, hogy képviseljem és megvalósítsam régi álmomat, a Sétáló Budapest koncepcióját”  –írta október elején Facebook oldalán a műsorvezető, kritikus. Most, hogy minden kétséget kizárjon az indulásával kapcsolatban, egy videóüzenetben erősítette meg, hogy valóban jelölteti magát a főpolgármester-választáson:  Az biztos, hogy Puzsér Róbertnek nem lesz könnyű dolga, hiszen Orbán Viktor tegnap a Városházán bejelentette, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester lesz jövőre is a kormánypártok jelöltje.  

Read More

Tarlós István újra indul a főpolgármesterségért

Orbán Viktor tegnap a Városházán bejelentette, hogy Tarlós István jelenlegi főpolgármester lesz jövőre is a kormánypártok jelöltje. A miniszterelnök elmondta, a megvalósult fővárosi beruházások 280 milliárd forintot, a folyamatban lévők 600 milliárd forintot tesznek ki. A közlekedési projektek további 700 milliárd forintba kerülnek. A harmadik ciklusára készülő Tarlós István közölte, részéről a folytatás feltétele volt a Közmunkák Tanácsa mintáján alapuló Budapesti Fejlesztési Tanács létrehozása, a közvetlen főpolgármester-választás, a közszolgáltató cégek fővárosi tulajdonban maradása és a 3-as metró felújításának befejezése. A főpolgármestert még tavasszal kérte fel a kormányfő a folytatásra.

Read More

Puzsér Róbert indulna a főpolgármesterségért

„Fontolgatom, hogy jövő ősszel elindulok a főpolgármester-választáson, hogy képviseljem és megvalósítsam régi álmomat, a Sétáló Budapest koncepcióját”  –írja Facebook oldalán a műsorvezető, kritikus.  – Forrás: Mérce.hu / Jámbor András – A koncepció abból állna, hogy Puzsér megválasztása esetén a Budai Várnegyedtől a Deák térig, a Jászai Mari tértől a Fővám térig, a Lánchidat is beleértve, sétálónegyedet hozna létre: Teremtsük meg a város és a folyó szerves kapcsolatát a húgyszagú rakpart helyén bárokkal és kávézókkal! Teremtsünk olyan Budapestet, amit nem a benzinmotor hajt – tiltsuk ki az autóforgalmat a város szívéből! Teremtsünk egységes városképet egységes…

Read More

Tíz mondat a politikába visszatérni készülő Demszky Gábortól

Demszky Gábor gondolkodik a nagy visszatérésén, ha lesznek támogatói, újból elindul a főpolgármesterségért is – derült ki a 24.hu interjújából. Az interjún óriási formában van Demszky, érdemes elolvasni az egészet, de kigyűjtöttünk kedvcsinálónak pár idézetet, a kurvaanyázástól a csajozásig. Demszky az anyagi helyzetéről: Azért nem panaszkodom, lényegében megélek a nyugdíjamból. Persze jobban megélnék, ha hagynának tanítani, pénzt keresni Magyarországon. Arról, hogy miért nem oktat a CEU-n: Azt gondolják, amit én mondanék, más is el tudja mondani. Pedig az én történetem, akár rendszerváltásról, akár urbanisztikáról beszélek, személyesebb, hiszen nem analitikus vagyok, hanem maga az…

Read More

Puzsér Róbert indulna a főpolgármesterségért

„Fontolgatom, hogy jövő ősszel elindulok a főpolgármester-választáson, hogy képviseljem és megvalósítsam régi álmomat, a Sétáló Budapest koncepcióját”  –írja Facebook oldalán a műsorvezető, kritikus. A koncepció abból állna, hogy Puzsér megválasztása esetén a Budai Várnegyedtől a Deák térig, a Jászai Mari tértől a Fővám térig, a Lánchidat is beleértve, sétálónegyedet hozna létre: „Teremtsük meg a város és a folyó szerves kapcsolatát a húgyszagú rakpart helyén bárokkal és kávézókkal! Teremtsünk olyan Budapestet, amit nem a benzinmotor hajt – tiltsuk ki az autóforgalmat a város szívéből! Teremtsünk egységes városképet egységes arculatú bolti és éttermi portálokkal. Teremtsünk egy…

Read More