Fazekas Róbertet bízták meg a Földes Ferenc Gimnázium vezetésével

Eddig is ő volt a megbízott igazgató, és az is marad, amíg eredményesen el nem tudják bírálni az intézményvezetői pályázatot. Mi is beszámoltunk róla néhány hete, hogy eredménytelennek nyilvánították a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázatát – annak ellenére, hogy fideszes jelölt is indult az intézményvezetői posztért. Mivel azonban vészesen közeledik az új tanév kezdete, dönteni kellett, így ideiglenesen az eddigi megbízott igazgató, Fazekas Róbert tölti majd ezt a pozíciót, amíg eredményes nem lesz a pályázat. “A Miskolci Tankerületi Központ igazgatója 2020. augusztus 16. napjától az intézményvezetői pályázat eredményes elbírálásáig, illetve…

Read More

Sajtóhírek szerint érvénytelen lett a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázata

Állítólag az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilvánította érvénytelennek a pályázatot. A Borsod24 többször is kiemelten foglalkozott a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázatával. Részletesen írtunk arról, hogy hárman pályáztak a posztra: Fazekas Róbert igazgatóhelyettes, Kovács Benedek, az iskola fizika-informatika szakos tanára, valamint Hajdu Hajnalka, a sajószögedi általános iskolájának igazgatója, a megyei közgyűlés fideszes képviselője. Közülük Hajdu Hajnalka pályázatának súlyos hiányosságaival is részletesen foglalkoztunk. Arról is beszámoltunk nemrég, hogy bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma június 22-én tervezett eredményt hirdetni az igazgatói pályázattal kapcsolatban, ez azonban egyelőre nem történt meg. Nos, a Minap.hu úgy…

Read More

Még mindig nem nevezték ki a Földes Ferenc Gimnázium új igazgatóját

Pedig elvileg már néhány nappal ezelőtt választania kellett volna a három pályázó közül az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A Földes Ferenc Gimnázium megüresedett intézményvezetői tisztségére hárman nyújtottak be pályázatot, a pozícióról legkésőbb június 22-éig kellett volna meghoznia a döntést Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének. A Minap.hu úgy tudja, a minisztérium előbb a fenntartó Klebelsberg Központot, majd a tankerületet értesíti. A jelöltek innen kapják meg az értesítést a döntésről. Mint ismert, az intézményt 1997 és 2019 között Veres Pál vezette, az intézményvezető polgármesterré választását követően az iskola igazgatói pozíciója megüresedett. A tisztségre az Emberi…

Read More

Egyéni gondolatok és forrásmegjelölés nélküli ollózás: ilyen a fideszes jelölt pályázata a Földes igazgatói székére

Néhány napon belül, június 22-én eredményt hirdet az Emberi Erőforrások Minisztere, Kásler Miklós a miskolci Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői állására kiírt pályázat ügyében. A három jelölt által benyújtott szakmai anyag a középiskola honlapján is elérhető, így nem tudtunk ellenállni a kisértésnek, hogy az egyetlen külsős aspiráns, a fideszes Hajdu Hajnalka által összeállított munkát alaposabban is szemügyre vegyük. A Borsod24 eddig is kiemelt figyelmet szentelt a régió és a megye egyik legfontosabb iskolája, a Földes Ferenc Gimnázium 2020-as igazgatóválasztása körül lassan kialakuló újabb botránynak. Előbb a patinás intézmény pályazata körüli furcsaságokról…

Read More

A Földes tanári kara közzétette a véleményét a beérkezett pályázatokról, a fideszes jelölt programja ezer sebből vérzik

Ahogyan azt korábbi cikkünkben jeleztük, elkezdődött a harc a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói székéért. Néhány héttel a pályázatok elbírálásának időpontja előtt az intézmény közalkalmazotti tanácsa az iskola tantestületének egyetértésével megfogalmazta és a középiskola weboldalán megjelentette a véleményét a három igazgatói aspiráns által benyújtott anyagról. A Borsod24 változtatás nélkül teszi közzé az ismertetőt, mely a jelenlegi megbízott igazgató, Fazekas Róbert, a Földes tanára, Kovács Benedek és a fideszes politikus, Hajdu Hajnalka felkészültségéről, valamint a jövőt illető elképzeléseiről mutat képet. Fazekas Róbert a Földes Ferenc Gimnázium volt diákjaként, jelenlegi tanáraként és vezetőjeként…

Read More

A Fidesz megint a Földesre pályázik, kérdés, mit szól ehhez Miskolc

Egy hónap múlva ismét robbanhat a bomba, ugyanis június 22-én jár le a határideje a Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői beosztására kiírt pályázat elbírálásának. Lapunk információi szerint három jelentkezőt regisztráltak Veres Pál megüresedett igazgatói székére, és természetesen ismét akad közöttük olyan, aki a kormánypárt elkötelezett híve. Miután a döntés egyszemélyben Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tízparancsolattal gyógyító vezetője kezében van, senkinek ne legyenek kétségei, ki a legesélyesebb aspiráns. Ismét tüntetésekre és aláírásgyűjtésre lesz szükség, hogy sikerüljön ezt megakadályozni? Az önkormányzati választásokon betegségére hivatkozva visszavonulót fújó, de újabban a Miskolci Egyetem…

Read More