Nyugalom, ez nem hullagyalázás, csak a temetőt tartják karban

Az elhunyt szeretteik sírhelyére kilátogatók megdöbbenve tapasztalták a Hámori temetőben, hogy több sírkő ki van szedve a helyéről azt a látszatot keltve, mintha valakik rongáltak volna a szent helyen. Többen tippeltek arra, hogy a sírköveket ellopják, majd némi csiszolás után újra el akarják adni haszonszerzés céljából. Szerencsére erről szó sincs, csak a hiányos tájékoztatás miatt szinte senki se tudott arról, hogy temetőrendezés van folyamatban és több, kiöregedett fát ki kell vágni, mielőtt rádőlnének a sírhelyekre. Hogy ne sérüljön senki sírköve, így azokat ideiglenesen kiemelték a helyükről, amiket természetesen visszaállítanak eredeti…

Read More

Green City vezetése bőszen vágja ki a fákat Miskolcon

Tudja-e, hogy ennek a játszótérnek a megszüntetésére és összes fájának kivágására készül az önkormányzat? – olvasható a Dél-Kiliáni városrész egyik fájára kitűzött hirdetményen. Az erről készült fotót Balla Tibor osztotta meg a Miskolc és én Facebook-csoportban. A továbbiakból az is kiderül, a fákat azért vágná ki az önkormányzat, hogy több parkoló legyen a környéken. A felhívást közzétevő azt írja, ha valaki nem szeretné, hogy a kis liget eltűnjön, menjen el csütörtökön 5 órakor az Otthon étteremben tartandó lakógyűlésre. Úgy tűnik, nem csak a kormány, de a helyi városvezetés sem vesz,…

Read More

Miért gyűlöli a Fidesz a fákat?

A madarak és fák napján szembe kell néznünk a ténnyel: Magyarországon jelenleg a klímaváltozás mellett a legnagyobb veszélyt a fákra a Fidesz jelenti. Három hír erről a hétről: Pécsett 15 fát akarnak kivágni az uniós pénzből bővülő Cella Septichora látogatóközpontjának bővítésénél. Kőbányán, az Újhegyi lakótelepen tömegével vágják ki az egészséges fákat parkolóépítés miatt, pedig a fideszes polgármester korábban megígérte, hogy ilyen nem lesz. A Bükkben a Tar-kőnél tarra vágtak egy hektárnyi 180 éves erdőt. Ez csak három hír ezen a héten. Évente százas nagyságrendben történnek hasonló esetek, ahol a hatalom, vagy helyi képviselői, vagy az előbbiek jóváhagyásával „magán” beruházók fákat, erdőket irtanak ki. Mindannyian hallottunk a Kossuth téri fák elpusztításáról, a Városliget…

Read More

Magyarország egyik legidősebb erdejét vágták ki a Bükk-hegységben

Védett területen álló, 180 éves erdőt vágtak ki a Bükki Nemzeti Parkban. A WWF Magyarország szerint a természetvédelmi oltalom alatt álló állami erdőterületeken zajló fakitermelés jelenlegi gyakorlata fenntarthatatlan, ezért átfogó szakmai megoldásra lenne szükség. A Bükk-fennsík peremén lévő Tar-kő szomszédságában egy védett, nemzeti parki területen álló, 180 éves bükkösben végzett egyhektáros fakitermelést az Egererdő Zrt. állami erdőgazdaság. Magyarország egyik legidősebb, természetvédelmi szempontból különösen értékes, az európai Natura 2000 hálózat részeként is nyilvántartott erdejében olyan ritka madárfajok fordultak elő, mint a fehérhátú fakopáncs vagy a kék galamb, emellett 13 védett és…

Read More