Ömlik a magyar megyékbe az EU-pénz

Borsod-Abaúj-Zemplén megye cégeinek és önkormányzatainak fizették ki eddig a 2014-2020-as uniós ciklusban a legtöbb EU-támogatást (430 milliárd forintot) – emeli ki a hivatalos kormányzati pályázati adatbázis (FAIR) alapján Világgazdaság összesítése. A képzeletbeli dobogó második fokán közel 385 milliárd forinttal Hajdú-Bihar megye áll, míg a harmadikon Somogy 318 milliárddal. A legkevesebb forrás eddig Tolna megyébe áramlott (62 milliárd forint). A lap a statisztikai régiók szintjén is megnézte, hogy hova mennyi forrás áramlott eddig a mostani uniós ciklusban (a fejlesztés helyszíne alapján) és az alábbi rangsor adódott: Közép-Magyarország: 1269 milliárd forint, amelyből Budapestre…

Read More

Úgy is szembemegy a brüsszeli tervvel a kormány, hogy EU-pénzt veszít emiatt

Nem szeretné a kormány, ha megváltozna az uniós befizetések rendszere – erről Varga Mihály beszélt a Tatra Summit konferencián. A Csorba-tónál a visegrádi országok és a francia, osztrák és német kormányok pénzügyminisztereinek részvételével lezajlott találkozón a magyar politikus úgy érvelt, hogy a mostani „méltányos, egyszerű és átlátható” rendszert kellene fenntartani 2021 után is. (Forrás: HVG) Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány elutasítja azokat a javaslatokat, amelyek a mostani, a nemzeti jövedelemhez képest kalkulált befizetéshez képest nagyobb szerepet adnának az uniós finanszírozásban az úgynevezett saját forrásoknak. Ilyen például a vámbevétel,…

Read More

Nagy bajba kerülhet az államháztartás – Már idén lezárják az uniós pénzcsapot?

A Magyarország és az Európai Bizottság közötti elszámolási viták lehet, hogy idén nem zárulnak le, így későbbre csúszhatnak a brüsszeli átutalások, sőt egyes projektek lehet, hogy nem is jogosultak az uniós támogatásra – jelezte szerdán este egy névtelen európai bizottsági forrás a Reutersnek a magyar államháztartás számára kifejezetten negatív üzeneteket. – Forrás: Propeller.hu – Az érzékeny brüsszeli pénzátutalási témáról korábban nem volt jellemző, hogy ilyen formában, a nyilvánosságon keresztül üzenjen az Európai Bizottság a magyar kormánynak, így a kiszivárogtatásnak mindenképpen nagy a jelentősége. A Sargentini-jelentés múlt heti elfogadása után már…

Read More

Haverok zsebét tömhetik a nyomortelepek felszámolására kapott EU-s pénzzel

Minden uniós pályázat ellenére nő a gettósodó településrészek száma, pedig a kormány több komplex programot indított, hogy 709 település összesen 1394 szegregátuma közül minél többen felszámolhassa a nyomort. A Népszavának nyilatkozó szakemberek szerint ennek az is oka lehet, hogy könnyű visszaélni a telepfelszámolásokra kapott uniós pénzek felhasználásával. Egy, a szociális ágazatban évtizedek óta dolgozó forrásuk arra panaszkodott, hogy az egyes projektek előkészítésébe nem vontak be szakembereket. Helyettük olyanokat foglalkoztatnak, akik részt vettek az adott térség kormánypárti képviselőjének választási kampányában. Helyismerettel rendelkezők helyett odavezényelt haverok kapnak lehetőséget: Somogyban akad olyan nyertes pályázat, melynek projektvezetője budapesti,…

Read More

Oettinger üzent a kormánynak: az összes EU-pénzt elvehetik jogsértés esetén

Akár az uniós támogatások száz százalékát is elvonhatják a jövőben egy tagországtól, ha az Európai Bizottság súlyos jogsértést állapít meg – mondta el Budapesten Günther Oettinger, a testület költségvetési tervezésért felelős tagja a Bloomberg kérdésére. Az erre vonatkozó jogszabályt a politikus reményei szerint a következő hétéves költségvetéssel párhuzamosan elfogadják a tagországok, így 2021-től már alkalmazni fogják. A mechanizmus lényege az, hogy a bizottság büntetésre vonatkozó javaslatát a tagállamok legalább 65 százalékának el kell utasítania ahhoz, hogy megakadályozzák. Ha ez nem sikerül, úgy a jogsértés súlyosságától függően nem csak a kifizetést állíthatja le az EU,…

Read More

Amiben Borsod vezet: Az EU öntötte a pénzt, a talpraesettek pedig házakat építettek belőle

Kétemeletes, szép, új sárga ház egy erdő közepén Karancsalján, előtte egy tábla hirdeti, hogy az unió segítségével újult meg az épület. Falusi szálláshelyként üzemel, 34 millió vissza nem térítendő pénzt adott rá az EU. – Az Index.hu beszámolója / írta: Rovó Attila, Hava Nikita, Szémann Tamás – Most ezt a házat 53,5 millióért árulják. A tulajdonosa megkeresésünkre azt mondta, nem vált be az üzleti terv, nem hoz elég pénzt a minipanzió.  Aki megveszi az épületet, annak az EU-s szabályok szerint még néhány évig szálláshelyként kell majd üzemeltetnie. Ő pedig – és ezt mi tesszük…

Read More

Az EU-pénzből épült közmosodába sem engedik be a víz nélkül maradt nyíradonyiakat

Nem használhatják a nyíradonyi közösségi mosodát azok a családok, akiknél elzárták a vizet. A polgármester – a Hvg.hu kamerái előtt igyekezett bebizonyítani, hogy a közösségi ház igenis nyitva áll, miközben előtte helyettese elismerte, hogy nincs. Kedden délelőttig nem adott választ a vízszolgáltató arra a kérdésre, hogy a legnagyobb nyári kánikula idején miért zárták el a vizet Nyíradony három utcájában, miért nem a vízfogyasztást csökkentő, de a hozzáférést még lehetővé tévő szűkítéses módszert alkalmazták. Huszonegy, több százezres vízdíjtartozást felhalmozó család most folyó víz nélkül maradt, a lakók azóta kútról hordják a vizet, napjában többször. Horváth Bice…

Read More

Hernádi Zsolt is EU-pénzből építkezik

A Mol-vezér szálláshelyet épít Dorog közelében. Éppen most számoltunk be arról, hogy nyomozás indult, mert a Debrecen melletti Bocskaikert egyik utcájában uniós pénzből újítottak fel egy vendégházat, amelyet a polgármester sógornője használ. A falusi szálláshely építésére osztogatott európai uniós milliárdokból, úgy tűnik, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezér cége is részesült, és építhet szálláshelyet a Nagy-Gete lábánál – írja a 24.hu. Igaz, Hernádi Zsolt érdekeltsége egy korábbi brüsszeli tenderen nyert pénzt, 40 millió forintot. A kormányzati pályázati portál adatai szerint az agrártevékenységgel foglalkozó Gete Völgye Zrt. pályázatáról március végén döntöttek. A pénzből a kormányközeli üzletember vállalkozása „egyéb…

Read More

Már júniusra összejött az éves hiánycél 104 százaléka

Az EU-pénzek megelőlegezésével és a fejlesztések kiadásaival magyarázza a kormány, hogy már akkora a hiány, mint amit az év végére terveztek. Az államháztartás központi alrendszere az idei első hat hónapban 1420,5 milliárd forint hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 1476,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 15,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 40,5 milliárd forintos többletet értek el. Csak júniusban a központi alrendszer 233 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az első félévi hiánnyal az egész évre tervezett 1360,6 milliárd forintos hiánycél 104,4…

Read More