Elképesztő részletek kerültek napvilágra a sátoraljaújhelyi kórházi erőszakról

Jól megtervezte tettét a perverz ápoló, de valamit nagyon elmérhetett a szerekkel, mert áldozata felriadt a cselekmény közben. Utána hiába próbált hazudni, minden ellene szól és egy irányba mutatnak a jelek. Az ápoló kihasználta, hogy betege szinte teljesen eszméletlenül feküdt az ágyon, rámászott, mire az asszony felriadt. Ezután a férfi úgy tett, mintha nem tudna semmiről, és a rendőröknek is hazudni próbált. „Ne aggódjon, uram, a legjobb kezekben lesz nálam a felesége” – próbálta nyugtatni a hasi panaszokkal érkező asszony férjét a kórház sürgősségi osztályának ápolója. A nőt egy üres…

Read More

„Sosem gondoltam volna, hogy a férfi szexragadozó lett” – újabb részletek a sátoraljaújhelyi kórházi erőszakról

A Blikk információja szerint a sátoraljaújhelyi kórházban dolgozó férfi hajnalban állítólag beosont a kórterembe, ahol egy beteg nő feküdt, akit megerőszakolt. A kiszolgáltatott nő feljelentést tett, miután arra ébredt, hogy a férfi a nyakába liheg. Sz. I.-t a bíróság letartóztatásba helyezte. A lap úgy tudja, hogy a gyanúsított mindent tagad. Kőváry Andor ügyvéd ugyanakkor elmondta: a nyomozás adatai szerint az ominózus esetkor a kórteremben négyen voltak bent. Két ápoló – egyikük a gyanúsított – és két beteg. Az ápoló kolléga és a másik beteg vallomása volt az, ami a hatóságok szerint…

Read More

Vádat emeltek négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat

Az ügyészség emberrablás bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és zaklatás vétsége miatt nyújtott be vádiratot négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat – közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden. A közlemény szerint a négy elkövető és a két sértett azonos munkahelyen dolgozott, ahol 2017 szeptemberében az egyik irodából eltűnt majdnem négymillió forint. Az egyik elkövetőben, akit az ügyészség csak “vezérként” jellemzett, az a meggyőződés alakult ki, hogy két kollégájuk vitte el a pénzt. Elhatározta, hogy ha kell erőszakkal is, de visszaszerzi a pénzt tőlük. Az elkövetők értekezlet ürügyén behívták…

Read More

Bukott a tippmixen, ezért hozzávágta a tévéhez 5 hónapos kisgyerekét, aki agykárosodást szenvedett

Kegyetlen és abnormális világban élünk. A 24 éves férfi sokat veszített egy online fogadáson, így 5 hónapos csecsemőkorú gyermekén vezette le a feszültséget, hozzávágta a tévéhez az ártatlan kisbabát. A gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Az apa ráadásul már korábban is komoly erőszakosságról adott tanúbizonyságot. Agykárosodást és egyéb maradandó sérüléseket okozott saját kisbabájának egy 24 éves angol férfi. Taylor Bigginst két év 10 hónapra lecsukták, miután öthónapos kisfiát nekidobta a tévének – mindezt azért, mert egy sportfogadáson elbukta a pénzét. A szerencsejáték-függő férfi éppen azon idegeskedett, hogy egy focimeccs eredménye nem a…

Read More

Rekonstruálták, hogyan ölték meg a rendőrök George Floydot, ami miatt az zavargások zajlanak – videó

Biztonsági kamerák, mobiltelefonos felvételek, a rendőrségi telefonbeszélgetések és a hivatalos hatósági dokumentumok segítségével a New York Times összerakta, hogyan nézett ki pontosan a rendőri intézkedés hétfő este Minneapolisban, ami George Floyd halálával végződött. Összesen 17 perc telt aközött, hogy az első rendőrautó a helyszínre érkezett, és hogy Floyd öntudatlanul fekszik a földön. A 46 éves Floyd hétfő este az autójában ült társaival együtt. A szemben lévő bolt két munkatársa odament az autóhoz. A boltosok szerint Floyd egy hamis 20 dolláros bankjeggyel fizetett náluk néhány perccel korábban, amikor cigarettát vett. Azt akarták, hogy a…

Read More

Ez elképesztő – saját, erőszakos videók küldésére buzdít egy oldal, amely ezt össze is gyűjti és láthatóvá teszi az interneten

Már a tény önmagában is rendkívül felháborító, de ezzel egy sor bűncselekményt is elkövet az, aki szerepel a videón, aki felveszi és aki megosztja ezt. Tényleg mindig van hova süllyedni, de ezúttal nagyon megüthetik a bokájukat az ebben részt vállalók. Saját maguk ellen helyezték ki a bizonyítékokat. Durva, brutális videókat gyűjt Magyarországról egy oldal az Instagramon, amelynek már csaknem 22 ezer követője van. Az RTL Klub Híradója szerint az oldal kezelője vagy kezelői arra buzdítják a fiatalokat, hogy KÜLDJENEK SAJÁT, HASONLÓAN ERŐSZAKOS TARTALMÚ VIDEÓKAT, AMELYEKET MEGOSZTHATNAK. A jogi felelősséget két rossz…

Read More

Botokkal és golfütőkkel verték meg, mert szabálytalan parkolásra figyelmeztetett egy autóst

Egy sorompó elé, tilosban parkolt le egy autós egy üzletközpont mellett. Az őrök erre figyelmeztették a férfit, aki erre válaszul nekiesett és ütlegelni kezdte az áldozatokat, a bunyóba pedig gyorsan becsatlakozott a család többi tagja is. Pechükre a biztonsági kamera rögzítette a történteket, így hiába menekültek el, elkapták őket. A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés büntette miatt nyújtott be vádiratot egy 5 fős kaposvári családdal szemben, akik Kaposváron egy belvárosi parkolóban az élet kioltására alkalmas ütlegekkel támadtak két biztonsági őrre és egy,…

Read More

Letartóztattak egy kazincbarcikai férfit, aki a segítségére kihívott rendőrökre támadt

Az elkövető ittas állapotban kért segítséget a rendőröktől, mivel felesége nem akarta beengedni közös albérletükbe. A zsaruk segítettek is neki bejutni, ám cuccai összeszedése után nem várt fordulatot tartogatott az ügy. Azóta kiderült az is, hogy nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel. A Debreceni Járásbíróság május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 42 éves kazincbarcikai férfinak a letartóztatását, aki ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és többrendbeli becsületsértés vétsége miatt folytat nyomozást. Segítséget kért, majd agresszív lett A gyanúsított május 13-án…

Read More

Üvegpalackkal vágta fejbe ismerősét, majd egy karót állított a szélvédőjébe

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 26 éves körömi férfival szemben. A gyanúsított és egyik ismerőse között szóváltás alakult ki 2020. május 4-én 16 óra 30 perc körül Köröm egyik utcájában. Ennek során az elkövető az ismerőse irányába dobott el egy üvegpalackot, amely a fején találta el a sértettet, majd később a gépkocsijának az egyik ablakát is betörte egy karóval. A rendőrök a bejelentést követően elfogták a garázdát, majd a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. police.hu

Read More

Hotelekbe menekítik a családon belüli erőszak áldozatait

A világ számtalan országában elrendelt kijárási korlátozások mindenki életét felforgatták, ám vannak olyanok, akikre az átlagosnál jóval negatívabban hat rendeletekből következő bezártság. Sokan ugyanis bántalmazó élettársukkal kerültek napi 24 órában egy fedél alá, ami a bűnügyi statisztikákon is meglátszik. Francaországban például március közepe óta szigorú kijárási tilalom van érvényben, azóta a családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 30%-kal megemelkedett. Ez hirtelen olyan súlyos helyzetet teremtett, amit az állam sem nézhetett tétlenül. A nemi egyenlőségekért felelős miniszter bejelentette, a kormány készen áll hotelekben elszállásolni az áldozatokat, emellett bevásárlóközpontok mellett olyan pontokat…

Read More