Kattant a bilincs a kegyetlen borsodi emberkereskedőkön – videó

Prostitúciós tevékenységre közvetítettek fiatal nőket, a borsodi rendőrök elfogták őket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem bűntette miatt rendelt el nyomozást egy 29 éves férfival, 31 éves nővérével, valamint a férfi 37 éves élettársával, és annak 17 éves lányával szemben. A gyanúsítottak 2019 tavaszától 2020. május 20-án történt elfogásukig Budapesten, illetve Németországban négy, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőt közvetítettek prostitúciós munkára. Az ezzel kapcsolatos részfeladatokat egymás között felosztották. Volt, aki a fotózásért, a hirdetések feladásáért, a telefonok fogadásáért, és a kuncsaftok beosztásáért felelt, de volt akinek a hirdetésben megadott telefonok…

Read More

Kétszázezer forintért adtak el két nőt prostituáltnak, akiket ezután fogságban tartottak

A vádirat szerint azzal az ígérettel csaltak két prostituáltat Győrbe, hogy ott már nem kell a testüket árulniuk, csak mosni és főzni kell egy kedves nőre. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nők elfogadták az ajánlatot, és 2018 tavaszán elutaztak a férfival.  Azt nem tudták, hogy addigra Győrben mér minden elő volt készítve. A férfi eladta őket egy ismerősének, aki két győri lakásában napi tízezer forintért adott ki szobákat prostituáltaknak. A két nő csak Győrbe érkezése után tudta meg, mi történt, és közölték velük azt is, hogy az eladási árukat, fejenként 200 ezer…

Read More

Hetvenezerért vásárolt magának rabszolgát Magyarországon

Emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen; a több embert kényszermunkán dolgoztató férfit a bíróság letartóztatta – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsított február 7-én eddig ismeretlen személytől 70 ezer forintért „megvásárolt” egy férfit, akit megalázó módon dolgoztatott, az éjszakákat egy fatárolóban kellett töltenie. A sértettet arra hivatkozva nem engedte el, hogy az érte kifizetett összeget még nem dolgozta le. A férfi 2019-ben lakhatást ígért – munkájukért cserébe – két másik férfinak, akiket dorogházai ingatlana melléképületeiben, gépkocsiban „szállásolt el”. Az egyik…

Read More

Megint fogtak egy miskolci stricit, aki külföldön futtatott

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Miskolci Osztálya emberkereskedelem és kitartottság bűntettek megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 45 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a miskolci férfi kapcsolatot tartott fenn több olyan nővel, akik külföldön prostitúciós munkát folytattak. Napi szinten beszámoltatta és tanácsokkal látta el őket, illetve magatartási szabályokat írt elő részükre. Megtiltotta például, hogy szórakozni járjanak vagy alkoholt fogyasszanak, illetve hogy külföldön pénzt költsenek. A prostituáltak által hazahozott összeg nagy részét elvette tőlük, és részben ebből fedezte mindennapi életvitelét. A nyomozók azt is megállapították, hogy…

Read More

Virágzik az emberkereskedelem Európában

Noha az Európai Unión belül szabad a munkaerőáramlás, a tagállamok közötti emberkereskedelem továbbra is virágzik. Legutóbb például 165 bolgár idénymunkást szabadítottak ki egy francia borvidéken. A rabszolgaként dolgoztatott munkások és a magyar nők nyugat-európai szexuális kizsákmányolása még mindig tabutéma Magyarországon és a régióban. Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napján a budapesti Párbeszéd Házában a Szolidaritás a szükségben lévő nőkkel szervezet magyarországi elnöke, Légrádi Gabriella arról beszélt, hogy ezt a csendet el kéne oszlatni. Ő a svájci Bázelben segített védett házban élő nőket, a célja pedig nem csak az, hogy lehajoljon…

Read More

Donald Trump milliárdos barátját kiskorúak szexkereskedelme miatt tartóztatták le

Kiskorúak szexkereskedelmének vádjával tartóztatta le az FBI az amerikai milliárdos vállalkozót, Donald Trump és Bill Clinton közeli barátját, Jeffrey Epsteint, akinek hétfőn kell megjelennie a bíróság előtt. A vád szerint a férfi több tucatnyi kiskorút (legfeljebb tizennégy-tizenöt éveseket) ugyanolyan módon használt ki: készpénzzel fizetett nekik egy masszázsért, ami gyorsan szexuális zaklatásba fordult át, mindez a férfi előkelő New York-i Upper East Side-on lévő villájában vagy a Palm Beach-i otthonában. Emellett 2002 és 2005 között több tucatnyi kiskorú kereskedelmében vett részt New Yorkban és Floridában, emiatt akár negyvenöt évnyi börtönt is…

Read More