Magyar ellenőrök is érintettek lehetnek a súlyemelők doppingbotrányaiban

Az ARD német közszolgálati csatorna Nemzetközi Súlyemelő-szövetségről szóló riportja súlyos vádat fogalmazott meg a Magyar Antidopping Csoporttal szemben is, a kölni doppinglabor pedig DNS-vizsgálatokra hivatkozva állítja, hogy a magyar ellenőröknek manipulált mintákat adtak le a később doppingoláson ért versenyzők. Tiszeker Ágnes, a cég igazgatója tagadta a vádakat, azt viszont nehéz cáfolni, hogy a doppingellenőrzés világszerte kitett a korrupciós kockázatoknak. A hvg.hu összefoglalója. Vizsgálatot indít a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF), miután az ARD német közszolgálati csatorna oknyomozó újságírói azt állították, hogy az Aján Tamás vezette szervezet nem tud elszámolni legalább 5,5 millió dollárral, ami olyan…

Read More