Dobrev és Járóka az Európai Parlament alelnökei lettek

Dobrev Klára és Járóka Lívia az első körben megkapta a szükséges többséget szerda délután, két és fél évig az EP alelnökei lesznek. Dobrev Klárát, a szociáldemokrata frakció jelöltjét, és Járóka Líviát, az európai néppárti frakció jelöltjét is megszavazta alelnöknek az Európai Parlament szerda délután. Dobrev Klára a hetedik legtöbb szavazatot (402), Járóka Lívia a tizedik legtöbb szavazatot (349) kapta a 17 jelölt közül. Most először történt meg, hogy egyszerre két magyar alelnöke is lesz az Európai Parlamentnek, és először került ki magyar alelnök a szociáldemokrata frakcióból. „Járóka Lívia az európai…

Read More

Dobrev Klára lehet az EP egyik új alelnöke

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője lehet a szocialista frakció egyik alelnöke az EP-ben – írta meg a Népszava. Az Európai Parlament mai alakuló ülése után holnap választja meg elnökét és alelnökeit, szám szerint 14-et. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja négy képviselőt jelölhet az alelnöki posztra, ha – a várakozásoknak megfelelően – kereszténydemokrata politikus lesz az EP elnöke. A poszt legesélyesebbnek tűnő várományosa Manfred Weber. Az elnöki és alelnöki megbízatás két és fél évre szól. Az értesülést a DK megerősítette, közleményükben azt írták: Dobrev jelöléséről a frakció hétfő este egyhangúlag döntött. Dobrev…

Read More

Dobrev Klára fontos posztra esélyes az EP-ben

Az Európai Parlament egyik alelnöki tisztségére esélyes Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője – értesült a Népszava.A politikust az EP Szocialisták és Demokraták frakciója jelölné a posztra. Egyelőre bizonytalan, hogy a baloldali politikai csoport hány vezető pozíciót kaphat a július 2-án megalakuló képviselő-testületben, illetve a szakbizottságaiban. A nemzeti delegációknak a jövő héten kell bejelenteniük, hogy milyen tisztségekre pályáznak, majd a frakció vezetőségének javaslatára a tagok döntenek a jelöltek listájáról. Több forrásból származó értesüléseink szerint Dobrevnek jó esélye van bekerülni a parlament vezető testületébe. De sok függ attól is,…

Read More

Forradalom az ellenzéknél: a DK a régi baloldalon, a Momentum a 21. századi pártok között tört át

A Fidesz a várakozásoknak megfelelően, a szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve tarolt az EP-választáson. Az ellenzéki oldalon azonban szinte semmi nem alakult a várakozásoknak megfelelően: a DK és a Momentum áttört, a szocialisták – a Jobbikhoz és az LMP-hez hasonlóan – a megszűnés szélére sodródtak. Az ellenzéki szavazók mintha letisztították volna a pályát a régi baloldalon, valamint az úgynevezett XXI. századi pártok között is. A földcsuszamlásszerű átalakulás biztosan kinyitja az önkormányzati választás aktáit. Noha vasárnap reggel tökéletesen lefutottnak látszott az EP-választás, végül régen látott meglepetések sorát hozta úgy, hogy alighanem ellenzéki pártok sorát…

Read More

Dobrev Klára: tele a hócipő a Mészárosokkal, Tiborczokkal

Szerinte Orbán és Salvini egyszerűen gazember. Paradox, de segíthetik a DK céljának megvalósulását. A Magyar Narancsnak Dobrev Klára azt mondja, a magyar politika törésvonala ma az Európa-ellenes Fidesz és Európa-párti ellenzéke között húzódik. A választás tétje, hogy a kormány kivezeti-e az EU-ból az országot. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szerint Orbán Viktor erre halad,  nem feltétlenül akarja ezt, de a politikájának ez lesz a következménye. A kormányfőt azokhoz a politikai kóklerekhez hasonlítja, akik a  brexitet elindították, majd emlékeztet rá, Orbán is belekerülhet egy olyan helyzetbe, ahhoz azzal fog szembesülni, hogy Európa ellene fordul, tovább integrálódik, és…

Read More