A Jobbik elnöke is válaszokat vár a Diósgyőri Gimnázium új igazgatójának ügyében

Egyenesen az EMMI-hez fordult Jakab Péter, aki szerint egykori iskolájáát az ahhoz ezer szállal kötődő Sziszkosz Róbertnek kellene vezetnie. A szakminisztériumhoz, azaz, az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordul Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Diósgyőri Gimnázium új igazgatójának kinevezése miatt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a gimnázium vezetésével a köznevelésért felelős államtitkár Komporday Leventét bízta meg. Ő korábban a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumot vezette. A másik pályázó viszont ezer szállal kötődik az Diósgyőrihez: ő Sziszkosz Róbert, aki 2011-től általános igazgatóhelyettese az intézményben, idén márciustól pedig megbízott igazgatóként irányította a gimnáziumot. A…

Read More

Tüntetést tartottak a Diósgyőri Gimnázium kinevezett igazgatója ellen

Nem szakmai döntés született, a kinevezett igazgató nem is ismeri az intézményt: ezek voltak a fő gondolatai a demonstrációnak, amelyet a Diósgyőri Gimnázium szülői választmánya szervezett hétfő kora estére az igazgatói pályázatok elbírálása kapcsán. A demonstrálók, akik a Minap.hu becslései szerint százan legalább voltak, jelenlétükkel támogatni kívánták az iskola korábbi megbízott igazgatóját, Sziszkosz Róbertet – és kérik a kinevezett igazgatót, hogy lépjen vissza. Mint ismert, a patinás Diósgyőri Gimnázium vezetésével Komporday Leventét bízta meg a szakminisztérium. Ő korábban a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumot vezette. A másik pályázó viszont…

Read More