Harminc éve végezték ki Ceaucescu-házaspárt

A paraszti származású Nicolae Ceaușescu huszonnégy éven keresztül volt Románia kommunista diktátora. A történelemben egyedülálló módon hatalmát megosztotta feleségével, Elenával, aki miniszterelnök-helyettesként részt vett mindazokban a bűnökben, amelyekért aztán harminc évvel ezelőtt halálra ítélték, és rögtön ki is végezték őket. De hogyan lett a cipészinasból és szintén tanulatlan feleségéből teljhatalmú uralkodópáros, sőt, Elena Ceaușescuból még akadémikus is? És végül mi vetett véget a keleti blokk legkegyetlenebb diktatúrájának? Maróti Zsolt Viktor történelemtanár, az Újkor.hu szerzője összeszedte Ceaușescu hatalomra jutásának és bukásának legfontosabb állomásait. Ceaușescu csupán elemi iskoláit végezte el, majd cipészinasként dolgozott Bukarestben. 1932-ben belépett az…

Read More

Magyarország egypárti állam az Economist szerint (is)

A demokráciákat fenyegető új típusú, belső veszélyforrásokról szól a nemzetközi/brit Economist eheti nyomtatott száma. A szám vezércikkének második bekezdése már azzal a felütéssel kezd: „Vegyük Magyarországot”, majd pedig pár lappal később egy külön cikk részletesen is foglalkozik a magyarországi fejleményekkel.  Magyarország példája azért érdekes a befolyásos lap szerkesztősége szerint, mert a Fidesz itt a parlamenti többséget használta fel arra, hogy elfoglalja a szabályzó hatóságokat, leuralja az üzleti életet, irányítsa a bíróságokat, felvásárolja a sajtót és manipulálja a választási szabályokat. Tehát: korrumpálja a demokráciát. Ehhez pedig Orbán Viktornak nem kell megszegnie a törvényeket, mivel a…

Read More

A választási eredménytől függően fogják átalakítani az önkormányzati rendszert

Nagy roham helyett apró lépésekkel venné be az önkormányzatokat a kormány.  Az ASP kémprogramja után az önkormányzatok könyvelését és a cégek belső ellenőrzését is átvenné az állam. A folyamat végére az önkormányzatok érdektelen látványintézménnyé silányulhatnak – írja az mfor. Ha a Fidesz elbukja az októberi választásokat – értve ez alatt a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok többségének elvesztését – a francia prefektúrákhoz hasonlatos önkormányzati rendszer felé mozdíthatja el a magyar helyhatóságokat – értesült az mfor. Nem rögtön, hanem apró lépésenként. Az átalakítás üteme és mélysége az eredménytől függ.  Értesüléseink szerint a települések választott…

Read More

Szijjártó büszkén idézte fel, hogy Rákosi diktatúrája az elsők között ismerte el Mao diktatúráját

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beszédében az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben. Elmondta, hogy Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének 70. évfordulója. Az MTI azt írja, hogySzijjártó emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot. Vagyis a…

Read More