Bíró: A Fidesz már korlátozza a választás szabadságát is

A választási bizottság által elkaszált összellenzéki jelölt szerint az Indexnél történt események után a demokrácia egy másik szegmensét is a szemünk láttára tiporják sárba. Saját Facebook-oldalán írt erről Bíró László, ezt változtatás nélkül közöljük: “A Fidesz azt szeretné, hogy Magyarországon a választáson csak ők, és az általuk támogatott kamujelöltek indulhatnának el, de az ellenzék nem.Tegnap a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége szolgalelkűen meghajolt a Fidesz akarata előtt, és nem engedték, hogy összellenzéki jelöltjeként elindulhassak ezen a választáson. Világossá vált ezzel a döntéssel, hogy a Fidesz gyáva. A Fidesz fél. A…

Read More

A magyarok négyötöde a liberális demokráciát támogatja

Meglepő eredményt hozott az a 10 középkelet-európai országban végzett kutatás, ami a liberális demokráciára, mint rendszerre volt kíváncsi – írja a Politico. A Globsec felmérése szerint Litvániában, Lettországban, Szlovákiában és Bulgáriában a válaszadók felénél kevesebben támogatták „a rendszeres választásokat és többpártrendszert jelentő” államberendezkedést. Bulgáriában egyenesen úgy nyilatkozott a felmérésben részt vevők 45 százaléka, hogy ha egy országnak erős és határozott vezetője van, akkor az jót tesz, ha nem kell törődnie a választásokkal. Ezzel szemben Magyarországon a válaszadók 81 százaléka a liberális demokráciát támogatja berendezkedésként. Ennél több támogatója ennek a rendszernek csak Ausztriában van, 92…

Read More

Már egy brit suliújságban is arról írnak, hogy Magyarország már nem demokrácia

Egy 7-14 éves éveseknek szóló hetilap is a Freedom House legutóbbi, számunkra lesújtó jelentéséről cikkez. Az Index egyik olvasója kifotózta a brit First News legújabb számából azt a cikket, amely a Freedom House legutóbbi jelentését ismerteti röviden: Magyarország már nem demokrácia, mert Orbán Viktor az elmúlt tíz évben több olyan féket is megszüntetett, amely megakadályozhatta volna a túlhatalmát.  A First News egy 7-14 éveseknek szóló hetilap, amelyre a honlapján szereplő ismertető szerint Nagy-Britannia iskoláinak fele előfizetett; azt írják magukról, hogy hetente kétmillió brit fiatal olvassa őket.   A Freedom House legutóbbi jelentésében egyébként nemcsak…

Read More

Jelentés: Magyarország már nem is félig szilárd demokrácia, hanem hibrid rezsim

A Freedom House legfrissebb jelentésében vizsgálták, hogy mennyire érvényesülnek a demokrácia alapelvei a posztszovjet térségben. Magyarország 2019-ben átcsúszott a félig szilárd demokráciák sorából a hibrid rezsimek közé, állapítja meg a Freedom House friss, Nations in Transit című jelentése. Ebben a posztszovjet térség és az egykori keleti blokk államait vizsgálják abból a szempontból, hogy mennyire érvényesülnek a demokrácia alapelvei. Meghatározásuk szerint  a hibrid rezsimekben tartanak ugyan választásokat, de törékenyek a demokratikus intézmények, és alapvető kihívások elé állítják a politikai és polgári szabadságjogokat.A jelentés a Balkán egy részét (Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát, Koszovót, Montenegrót, Albániát, Észak-Macedóniát), Ukrajnát,…

Read More

Kövér a demokratikus intézményrendszer teljes tönkretétele miatt aggódik

Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban – jelentette ki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban az Országgyűlés elnöke. Kövér László szerint ennek az a legfőbb oka, hogy “próbálják nagyon sokfajta eszközzel, nagyon sokan aláásni azt, amit közösségi, nemzeti közbizalomnak nevezhetünk”, a közösség ügyeivel szemben pedig mára a versenyelv mindent maga alá gyűrt. A politikában is egyfajta totális verseny, polgárháború kezd kibontakozni Amerikától Nyugat-Európán át egészen Közép-Európáig, mindenhol, ahol demokráciáról egyáltalán beszélni lehet, meg érdemes; a szembenálló felek nem válogatnak az eszközökben –…

Read More

A testületi ülés előtt benne volt egy lapban olyan ténymegállapítás, amiről még csak aznap szavaztak

Budakeszin nem szeretnek tökölni a demokrácia apró kellemetlenségeivel, például azzal, hogy egy előterjesztés akkor lép életbe, ha a többség meg is szavazta azt.  Szemző Áronnak, a fideszes többségű testület momentumos tagjának a csütörtök reggel kezdődő testületi ülés elején a többiekhez hasonlóak kiosztották a helyi önkormányzati lap, a Budakeszi Hírmondó friss, márciusi számát. Mivel épp kezdődött az ülés, Szemző eltette az újságot és csak este, otthon lapozott bele. Ekkor vett észre valami kormeghaladót. A lapban ugyanis kész tényként számoltak be három olyan helyi pályázatról – az “Én Budakeszim” alkotói pályázatról, a…

Read More

Kövér: Hamarosan vége lehet az Európai Uniónak

A fideszes házelnök úgy véli, a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, ezért két, áthidalhatatlan ellentétekkel rendelkező politikai oldal óriási csatározását láthatjuk. Kövér László úgy gondolja, 2030-tól már egyáltalán nem biztos, hogy lesz még Európai Unió. Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán. Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak – mondta Kövér László. Közölte: a demokrácia…

Read More

Pogány Judit 30 év demokrácia után is az 1960-as években érzi magát

Tizenegy ismert művész egy videóban állt ki az ellen a törvényjavaslat ellen, amely teljesen átszabná a magyar kulturális élet működését. A Katona József Színház által közzétett videóban szerepel több színházigazgató, színész és rendező is: Pintér Béla, Nagy Zsolt, Borbély Alexandra, Nagy Ervin, Kováts Adél, Pogány Judit, Gálffi László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter és Péterfy Bori. A művészek azért tiltakoznak, mert szerintük „a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és…

Read More

“Amíg hivatalában maradhat Borkai, demokráciánk megsebzett és meggyalázott marad”

A demokrácia ünnepe lehetett volna október 13. Az ismert körülmények miatt azonban folt esett a tisztességen, és nemcsak Győrben, de az egész ország vonatkozásában. A demokrácia szükséges, de nem elégséges feltétele a választások megtartása. Ennél többet jelent, a választópolgárok ennél többet érdemelnek. Ezt írta Facebook-bejegyzésében Kendernay János, az LMP elnöke. “A Fidesz nem vonta meg a bizalmát, nem szólította fel a polgármestert lemondásra. A fideszes polgármester maga sem gondolja szükségesnek a közszolgálattól történő visszalépést. Akkor mitől és miért is tekintik ők magukat demokratának? Hiszen nem a párttagságtól történő megfosztás jelenti…

Read More

Magyarország egypárti állam az Economist szerint (is)

A demokráciákat fenyegető új típusú, belső veszélyforrásokról szól a nemzetközi/brit Economist eheti nyomtatott száma. A szám vezércikkének második bekezdése már azzal a felütéssel kezd: „Vegyük Magyarországot”, majd pedig pár lappal később egy külön cikk részletesen is foglalkozik a magyarországi fejleményekkel.  Magyarország példája azért érdekes a befolyásos lap szerkesztősége szerint, mert a Fidesz itt a parlamenti többséget használta fel arra, hogy elfoglalja a szabályzó hatóságokat, leuralja az üzleti életet, irányítsa a bíróságokat, felvásárolja a sajtót és manipulálja a választási szabályokat. Tehát: korrumpálja a demokráciát. Ehhez pedig Orbán Viktornak nem kell megszegnie a törvényeket, mivel a…

Read More