Újabb részletek: saját maga okozta a vesztét a milliárdos csaló, túl sok adatot osztott meg magáról a neten

Ezzel számos bűnöző társát is magával rántotta. Azt hitte, már mindent megtehet, a hatóságok azonban a sok kis részletből képesek voltak összerakni a mozaikot. Szűk egy hete írtuk meg, hogy a helyi hatóságok az Egyesült Arab Emírségekben elfogtak egy nigériai csalót, aki az átveréssel megszerzett dollármillióval az Instagramon kérkedett. Az elfogott férfit átadták az Egyesült Államoknak. A dubaji Palazzo Versace-ban lakott. 11 társával együtt tartóztatták le, és – mint azt a korábbi hírekből is tudni lehetett – a rendőrök 41 millió dollárnyi pénzt, 13 luxuskocsit foglaltak le tőlük.  Mint kiderült, a…

Read More

Saját hülyeségük buktatta le a nagypályás csalókat – rengeteg súlyos hibát vétettek

Amennyiben valaki szeret arról olvasni, hogy igazán pofátlan csalók a saját butaságukba buknak bele, ez a történet igazán neki való. Azért ne kárörvendjen túl látványosan, de tény, ezek a csalók megérdemlik a sorsukat, amit csak saját maguknak köszönhetnek. Ha valaha dühöngött már, amiért távoli országokból mindenféle idióta sztorikkal próbálják sok pénzre lehúzni, most némi elégtételt kaphat. A BBC beszámolója szerint az Egyesült Arab Emírségek rendőrsége több olyan nigériai csalót tartóztatott le és adott ki nemrég az USA-nak, akik számítógépes csalásokkal több mint kétmillió embert vertek át. Lefoglaltak egyebek mellett 40 millió dollár…

Read More

Kilencmilliót csaltak ki egy nagymamából

Egy 73 éves nő tett bejelentést a rendőrségre május 26-án arról, hogy előző nap egy férfi 9 millió forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy 25-én 19 óra körül csörgött a telefonja. A vonal másik végén unokájaként mutatkozott be valaki, és elmondta az idős asszonynak, hogy balesetet szenvedett, ezért sürgősen szüksége van 2,7 millió forintra, mivel ki kell fizetnie a másik járművezető kárát – írja a HVG. Az állítólagos unoka külön felhívta a figyelmét a nőnek arra, hogy ő most nem tud elmenni a pénzért, ezért egy…

Read More

A rendőrség figyelmeztet, az ilyen hívásokra ne reagáljon

Sorozatos telefonos csalásokra, kéregetőkre hívta fel a lakosság figyelmét a rendőrség. A célszemélyek legtöbbször a nyugdíjasok. A mostanában leginkább érintett területeken, például Érden és Törökbálinton a rendőrség végigjárta a forgalmasabb köztereket és szórólapok kitételével, osztogatásával próbálják felhívni az emberek figyelmét az unokázós csalásokra. A rendőrség által szervezett figyelemfelkeltési akció május 16-ig tartott, de az emberek fokozott figyelmét kérik továbbra is az ilyen esetekkel szemben. Legjobban ez talán az idősebb korosztályt érinti,akik könnyebben befolyásolhatóak, mert ők tudnak az “unokázós” trükkel leginkább azonosulni,és ennek eredményeképp pénzt küldeni idegeneknek. A akció legfontosabb üzenete…

Read More

Vigyázzon! Az Auchan nevével próbálnak csalni

Az áruházlánc nevével élnek vissza ismeretlen csalók, akik egy üzenetben arról tájékoztatnak, hogy a címzett Samsung Galaxy S20 típusú mobiltelefont nyert, amiért csak a szállítás összegét, 590 forintot kell kifizetnie – írta az Index. Csakhogy az üzenetben ezután a címzettet arra kérik, hogy az összeg átutalásához adja meg bankkártyaadatait. Ilyen kérése egyetlen nyereményjáték szervezőjének nem lehet, így ha ilyen üzenettel találkozik, ne dőljön be neki, mert átveréssel van dolga. Személyes adatait pedig minden esetben körültekintően ossza meg az interneten.

Read More

Figyelem: csalók keresnek fel időseket Borsodban!

Nyári Tibor polgármester arra kéri a lakosokat, senkit ne engedjenek be az otthonaikba. Ismeretlen személyek keresnek fel városban lakó idős embereket, és az önkormányzat nevében ajánlják fel segítségüket. Nyiri Tibor polgármester tájékoztatása szerint ilyen jellegű megbízást senkinek nem adott, ezért bejelentést tett a rendőrkapitányságon, ahol nyomozást indítottak az elkövetők felkutatására. A polgármester kéri a szerencsi és az ondi lakosokat, ne engedjenek be idegeneket otthonaikba, kezeljék óvatosan az ismeretlenektől érkező hívásokat. Ha pedig segítségre van szükségük, akkor tárcsázzák a korábban megadott telefonszámokat: a házi segítségnyújtó szolgálat a (0647)777 052 és a…

Read More

Figyelem! A koronavírus-helyzetet kihasználva csalók járják Miskolcot

Az önkormányzat feladata jelenleg a hetven évnél idősebbek ellátása, ezt kormányrendelet írja elő. Sajnos azonban máris felbukkantak a csalók, akik fehér ruhában próbálnak bejutni az idősek lakásába, majd fertőtlenítés címén pénzt kérnek tőlük. Ne dőljünk be nekik és soha semennyi pénzt ne fizessünk! Az önkormányzathoz érkezett bejelentés alapján magukat hivatalos szervnek kiadó ismeretlenek járják a várost. Fehér ruhát viselnek, és az otthonokba próbálnak bejutni, mondván a koronavírus elleni fertőtlenítést végzik, ezért pedig pénzt kérnek a lakóktól. Az önkormányzat és semmilyen hivatalos szerv nem végez hasonló tevékenységet és nem kér, nem…

Read More

A Magyar Nemzeti Bankra és az ENSZ-re hivatkozva próbálnak kicsalni pénzt emberektől

Csalók az ENSZ nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől, de a jegybank valójában nem működik közre ebben a tevékenységben – hívta fel a figyelmet a jegybank pénteken. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MNB bejelentés alapján értesült arról, hogy ismeretlenek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nevében küldenek angol nyelvű elektronikus leveleket magyar magánszemélyeknek, a világszervezet által kiutalt nagy összegű pénzküldeményről értesítve őket. A levelek szerint a pénzküldeményt az MNB csekk formájában küldi el…

Read More