Penészes hamburgerrel reklámoz a Burger King

Meredek kampányba kezdett amerikában a gyorsétterem, ami a fenti plakáttal és egy videóval állt elő. Üzenetük pedig az, hogy már több mint 400 amerikai üzletben kivezettek minden mesterséges színezéket, ízfokozót és tartósítószert a Whopperből, és 2020 végére minden amerikai éttermükben eljön ez a váltás. A Whopper pedig így simán meg tud penészedni, mint bármilyen rendes kaja, amit szabad levegőn hagyunk napokon át. A reklámra azért lehetett szükség, mert az interneten elterjedtek a videók, amik bemutatták, a Burger King és a McDonald’s burgereiben olyan sok tartósítószer és más mesterséges anyag van,…

Read More

Itthon is az étlapra került a műhúsos burger az egyik gyorsétterem-láncban

A Burger King keddtől már Magyarországon is árusítja a növényi alapú, műhúsos hamburgerpogácsával készülő szendvicsét. A Liszt Ferenc repülőtéri üzletükön kívül minden boltjukban kapható mától a burger. A Burger King kedden Európa-szerte megkezdte a növényi alapú pogácsával készülő, húsmentes hamburgerének árusítását, a társaság Rebel Whoppere a kontinens 25 országában több mint 2 500 gyorséttermében érhető el, köztük a cég magyarországi egységeiben is, ami a márka eddigi történelmének legnagyobb termékbevezetése. Arról nem szólt a közlemény, hogy mennyibe kerül az új burger, de az applikációból kiderült, hogy 1140 forintot kérnek a különleges szendvicsért.…

Read More