Díjat kapott a borsodi vegyipari cég

Komplex fejlesztésért díjazták a vállalatot. Szabó János, a BorsodChem Zrt. beszerzési igazgatója június 30-án átvette Budapesten a 2019. évi Ipari Innovációs Díjat Bódis Józseftől, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárától a 28. Magyar Innovációs Nagydíj átadóján. A Magyar Innovációs Szövetség által alapított elismerést 1992 óta adják át azoknak a Magyarországon bejegyzett társaságoknak, amelyek a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósítottak meg és ennek révén kiemelkedő hasznot értek el. A 3DHISTECH Kft. Innovációs Nagydíjjal jutalmazott Pannoramic termékcsaládja az optikaimikroszkóp-alapú patológiai szövettani diagnosztika úttörő, paradigmaváltó módszere és alkalmazásfejlesztése.  Az…

Read More

Húszmilliós adománnyal segíti a BorsodChem a védekezést

Megyénk két kórházát segíti anyagilag a helyi cég. Az új koronavírus-fertőzés elleni védekezés határozott és gyors, ugyanakkor megfontolt intézkedéseket tett szükségessé a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem esetében is, de a cég nemcsak a munkavállalók egészségének megőrzésére fordít kiemelt figyelmet, hanem elkötelezetten segíti a helyi közösségeket is. A társaság a rendkívüli veszélyhelyzetre való tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház különleges eszközbeszerzését 15 millió forint, míg a kazincbarcikai városi kórház tevékenységét 5 millió forint adománnyal támogatta. A BorsodChem ezen túlmenően a járvány okozta veszélyek mérséklése érdekében közel 10 ezer liter,…

Read More

Lefújtak egy megnyitóünnepséget Barcikán a kínaiak a koronavírus miatt

Hétfőn még ünnepelni akartak, szerdán viszont a koronavírus-járvány miatt lefújták a rendezvényt a BorsodChemnél. A kínai tulajdonban lévő kazincbarcikai vegyipari cég egy GINOP-program keretében megvalósított üzem átadását tervezte megünnepelni február 28-án.  A közelmúltban viszont váratlanul nagyon agresszíven terjedő új koronavírus fertőzés tört ki Észak-Olaszországban – írták abban a közleményben, amelyben lemondták az állófogadásos rendezvényt. A BorsodChem már néhány hete, az új koronavírus kínai megjelenésével egyidőben a legszigorúbb óvintézkedéseket vezette be saját cégcsoportjának munkavállalóira. Az olaszországi járványt, annak közelsége és terjedési sebessége miatt a körülményekben bekövetkezett olyan előre nem látott, jelentős kockázatnak értékeli…

Read More

Útzár a 26-os főúton

Egy, a 26-os számú főútvonal fölött átívelő csőhídszakasz tartószerkezetei felállításának és beemelésének idejére a kivitelező kezdeményezésére a közlekedés biztonsága érdekében a hétvégén ideiglenesen lezárják a főútnak a BorsodChem 4-es és 5-ös számú portáihoz vezető bekötő útjai közötti szakaszát. A teljes útzár 2019.09.28-án, szombaton délután 14.00 és 2019.09.30-án hétfőn reggel 5.00 között lesz érvényben. Az útlezárás ideje alatt a 26-os számú főút forgalmát Sajószentpéteren a 27-es számú főútra terelik és Múcsony érintésével a települést Kazincbarcikával összekötő úton lehetséges a főútvonalra visszatérés. Ez idő alatt szintén lezárják a 26-os számú főútvonalat a…

Read More

Napokra lezárják a 26-os út egy szakaszát

Egy építési beruházás miatt szeptember 27-én, pénteken teljes szélességében lezárják a 26-os számú utat a BorsodChem mellett – tudatta Viszlai Viktor, Múcsony polgármestere a nagyközség honlapján. A korlátozás becsléseik szerint szeptember 30-ig, hétfőig fog tartani. Ez idő alatt a forgalmat a Múcsonyi úton keresztül a Kossuth Lajos és Deák Ferenc utcákba fogják terelni, majd a 27-es számú főúton, a szentpéteri körforgalomnál lehet visszatérni a 26-os útra.

Read More

Első fotók a Borsodchemben kiégett raktárról

Ezek a fotók itt jelennek meg elsőként nyilvánosan!! – adta közre a Borsodchem területén keletkezett múlt heti tűz fotóit a Közösségi Stúdió Miskolc közösségi oldalán. Mint olvashatjuk: “Nem vagyok képzett munkavédelmi szakember, de dolgoztam néhány évet a százhalombattai Dunai Kőolajfinomítóban, ahol nagyon komoly biztonsági előírások vannak és nem csak hogy vannak, de be is tartják őket!! A kiadott közlemény szerint kiömlött valamilyen folyadék és öngyulladás történt! Nos, ha a tárolási körülményeket megnézzük, akkor az öngyulladásra hajlamos anyagok tárolása ebben a formában biztos, hogy szabálytalan!! Egyrészt olyan körülmények közt kellene tárolni,…

Read More

Olyan, mintha Csernobilt néznénk újra

Lángra kapott és nagy füsttel égett a Framochem Kft. raktára pénteken a reggeli órákban Kazincbarcikán – számolt be portálunk erről korábban. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy oldószerek és festékek tárolására szolgáló szabadtéri raktár gyulladt ki a település  iparterületén. Személyi sérülés nem történt. Olvasónk videót küldött arról, ahogy égett a raktár. A hatóságok szerint veszélyes anyag nem került a levegőbe, a videón látottak azonban nem megnyugtatóak.

Read More

Nem kell tartani a BorsodChem füstjétől

Ma reggel számoltunk be a hírről, hogy kigyulladt a BorsodChem Kazincbarcikán található raktára. A lángokat reggelre a miskolci és a helyi tűzoltók eloltották, ám a helyiek között elterjedt a rémhír, hogy mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe, ezért mindenki tartózkodjon annak belélegzésétől. Való igaz, hogy a gyár egyik külső, főként festék és oldószer tárolására használt raktára gyulladt ki, de a helyszínre érkező katasztrófavédelem mérései alapján nincs ok az aggodalomra. Dojcsák Dávid tűzoltó százados elmondta: lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, a méréseik alapján káros anyag nem került a levegőbe. A tűznél természetesen…

Read More

Még csak ma reggel történt a tűzeset a BorsodChem gyárában, de máris megszületett az első mém

Ma reggel írtuk meg, hogy lángra kapott a BorsodChem egyik gyárépülete. Még a délután se telt el, de az internet szorgos népe máris megalkotta az erről szóló első mémet és meg kell hagyni, igencsak vesébe vágóra sikeredett: A kép nyilvánvalóan az HBO Csernobil című sorozatára utal. Annak plakátját szerkesztette át valaki, egyértelműen utalva a gyár “jótékony” hatására a környezetre és a kazincbarcikai lakosságra.

Read More

Kigyulladt a BorsodChem

A Nem ilyen életre vágyok Kazincbarcikán! című nyílt Facebook-csoport híradása és a mellékelt képek szerint tűz ütött ki a BorsodChemben. A hozzászólók tanácstalanok, jobb híján azt tanácsolják egymásnak, hogy zárják be az ablakokat. Egyes hírek szerint a sósavraktár gyulladt ki a város mellett. Frissítés: Az esethez a kazincbarcikai és a miskolci hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egységek előbb megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd elfojtották a lángokat. A helyszínen van a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. (BM)

Read More