Közel tucatnyi tévészolgáltatót bírságolt meg a médiatanács

Bírságokat szabott ki a médiatanács tíz televízió szolgáltatójára, amiért eltértek a törvényben előírt kötelezettségeikről – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága. A közleményben azt írták, hogy a grémium a televíziós szolgáltatók műsorkvótákra vonatkozó 2019-es kötelezettségteljesítésének vizsgálata során 10 ezertől 1,1 millió forintig terjedő bírságokat szabott ki a szolgáltatókra. A törvényi előírások szerint az európai és magyar gyártású, illetve az öt évnél nem régebbi, független európai és magyar művek arányának el kell érnie a műsoridő meghatározott minimális százalékát – tudatták. Ismertették: a Komlós Városi Televízió egy vizsgált…

Read More

Megint álhír terjed a közösségi médiában – a rendőrség nem ellenőrzött lezárt üzletekben maszkhasználatot

Miskolccal kapcsolatos álhír terjedt el a Facebookon a napokban, ami arról szólt, miszerint hétfőn, az egyik üzletlánc városunkban található áruházában rendőrségi akció keretében ellenőrizték a maszkhasználatot. Ijesztőnek tűnt, de ebből a jelek szerint nem igaz semmi. A bejegyzés szerint a rendőrök lezárták az üzletet, majd minden bent lévőt ellenőriztek, és akin nem volt maszk, azt megbüntették ötven ezer forintra. Ezt követően egy közeli benzinkúton is megismételték az akciót. Érdeklődtünk a megyei rendőr-főkapitányságon az eset valóságtartalmáról, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ilyen ellenőrzés nem történt. Ahogy ilyen típusú ellenőrzés eddig…

Read More

Csaknem 900 millióra büntették az Alza.hu-t

A Black Friday-akciók tisztességtelen reklámozása miatt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt. A GVH közleménye szerint a versenyhivatal célja a kimagasló bírsággal, hogy „a Magyarországon is népszerűvé vált akciós időszakokban tapasztalt megtévesztő reklámokat visszaszorítsa az online piacokon is”. A GVH az Alza 2018. január és 2019. február között hat alkalommal meghirdetett Black Friday akciójának reklámkampányait vizsgálta. A webáruház az akciós időszakokra nagymértékű, akár 80 százalékos kedvezményeket ígért reklámjaiban. A 80 százalékos vagy azt…

Read More

5,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki a rendőrség a járvány alatt, eddig alig fizetett valaki

Összességében 5,2 milliárd forint volt a bírságok összege a koronavírus-járvány három hónapja alatt – erről számolt be keddi számában a Pesti Hírlap a Belügyminisztérium összesített szabálysértési statisztikái alapján. A helyszíni bírságok (ebből 14 ezer volt) összesen 360,9 millió forintot tettek ki, ebből június 10-ig mindössze 43,6 milliót fizettek be az emberek. A pénzbírságok 191,5 millió forintos összegéből pedig csak 17 millió forint folyt be eddig az állam kasszájába. A kijárási korlátozás megsértéséért 13 146 helyszíni bírságot szabtak ki, míg 26 756 esetben alkalmazott figyelmeztetést a rendőrség, és 11 504 szabálysértési feljelentést tett. A hatósági…

Read More

Ötmilliós bírságot szabtak ki környezetszennyezésért, amit Mészáros cége okozott

Arról ír a Facebookon Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, hogy választ kapott a Viresol nevű cég és a Mátrai Erőmű ügyében. Szél a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc búzafeldolgozója ügyében kérdezte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot arról, hogy miért nem szabtak ki a cégre bírságot, miután maga a hatóság is kimondta, hogy a Viresol tavaly nyár óta folyamatosan szennyezi a környező vizeket. A hatóság azt válaszolta Szélnek, hogy bár a Viresol felelős a tavalyi tömeges halpusztulásért és a rosszulléteket okozó gázszennyezésért, nem ők, hanem a Mátrai Erőmű kapott ötmillió forintos vízszennyezési bírságot. A…

Read More

Megbírságolták a TV2-t, mert szenzációként mutatták be egy nő halálos balesetét

Több mint hárommillió forint bírságot szabott ki a médiatanács a TV2 szolgáltatójára, mert a Tények Pluszt és ismétlését nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta februárban – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel. A közlemény szerint a műsorban „drámai módon”, valós, térfigyelő kamerás felvételek felhasználásával mutatták be egy nő halálos balesetét és a hátrahagyottak – a férj és a három gyerek – helyzetét, gyászát, kiszolgáltatottságát. A műsort este háromnegyed hétkor, az ismétlést délelőtt negyed tizenkettőkor adták le 12-es karikával, pedig csak 21 órától kerülhetett volna adásba 16-os karikával, mert megértése,…

Read More

2,5 milliárd forintos bírság a Bookingnak, megtévesztés és agresszív kereskedelmi fogásai miatt

A legtöbben találkoztunk már életünkben a Booking.com online szállásfoglalóval és lehet, hogy nem is vettük észre, milyen eszközökkel igyekeznek hatni ránk, miközben mi úgymond csak szállást nézegetünk valahol. A Gazdasági Versenyhivatal viszont most már kiakadt a szabálytalanságokra és a pszichés nyomásra. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal eltiltotta a holland vállalatot az agresszív értékesítési módszereinek folytatásától.  A VERSENYHATÓSÁG DÖNTÉSE SZERINT A BOOKING.COM B.V. TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLATOT FOLYTATOTT A FOGYASZTÓKKAL SZEMBEN AZZAL, HOGY TÖBBEK KÖZÖTT MEGTÉVESZTŐEN HIRDETTE EGYES SZÁLLÁSHELYEIT INGYENES…

Read More

Április eddigi rekorderei a borsodi utakon: kétszáz feletti sebesség és kétszeres ittas vezetés

Világjárvány ide vagy oda, a közutakon továbbra is zajlik az élet. Borsod megyében ismét odalépett néhány autós, valamint kétszer is ittas vezetésen kaptak egy férfit, akit a szondáztatás előtt már arcról felismertek a rendőrök. Jöhetett a szonda és másodszor is a nem meglepő vizsgálati eredmény. Százharmincezres bírságot is kiszabtak a borsodi rendőrök Három nagymértékű sebességtúllépés miatt intézkedtek a rendőrök április 22-én és április 23-án a 37-es számú főúton. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőrök 172, 180 és 205 kilométeres sebességgel száguldottak. Ezért komoly közigazgatási bírságot szabtak ki rájuk, 130-130, valamint…

Read More

Kétmilliós bírságot kapott a politikus, mert igazságot akar Magyarországon

Az Országgyűlés elnöke kétmillió forintra büntette Hadházy Ákos független képviselőt, aki hétfőn “STOP PROPAGANDA” feliratú táblát akasztott ki a parlamentben Kövér László házelnök mögé. Kövér László az akció után az ülés megzavarása miatt Hadházyt kitiltotta az ülésről. Most a szankció is megszületett a politikus ellen, aki fel mer lépni a Fidesz hazugságaival szemben.

Read More

Autópályára hajtotta fel a nyáját egy juhász

Kedden reggel egy döbbenetes kép fogadta a romániai A2-es autópályán közlekedőket: egy férfi egy egész nyájnyi juhot terelgetett a cernavodai hídon. Az egyik autós a helyzethez mérten erélyesen reagált a helyzetre, így az alábbi párbeszéd alakult ki: – Meg vagy te bolondulva, hogy itt hajtod az állatokat?– Miért, neked szabad? A túrót szereted? Az esetről készült felvétel ezen a linken megtekinthető. A juhászt felelőtlen tettéért 4350 lejes (kb. 300 000 forintos) bírsággal sújtották.

Read More