Hihetetlen – Önök mit gondolnak, a Posta szerint miért nem emelhetik dolgozóik bérét? Hát az Európai Unió miatt…

Nincs forrás a bérek emelésére az európai uniós szabályozások miatt, mondta Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1-en. Ezzel rövidre is zárnák az ügyet, de a dolgozók ebbe érthetően nem nyugodnak bele. Schamschula György azt mondta, hogy a postai szolgáltatóknak földrajzi és személyi megkülönböztetés nélküli szolgáltatást kell nyújtaniuk, ezt azonban gazdasági alapon sokszor nem lehet megtenni. Az EU emiatt olyan támogatási rendszert hozott létre, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogassák saját szolgáltatójukat. A támogatási összeget viszont 2014-ben állapították meg, az azóta ugyanannyi. Hozzátette, hogy béreket ugyan emelték, de a keretösszeg nem követi…

Read More

Ha öt és fél évig az égvilágon semmire sem költ, tud venni egy lakást Miskolcon

2015 óta nagyobb ütemben emelkedtek a lakásárak a fővárosban és a megyeszékhelyeken, mint a bérek. Budapesten 104 havi bérből jönne ki ma egy 50 négyzetméteres lakás, szemben az öt évvel ezelőtti 68 hónappal – írja az Ingatlan.com a legújabb elemzésében. Debrecenben most a megyei nettó átlagfizetés 111-szereséből jön ki egy ekkora lakás, 2015-ben elég volt 77 hónap. A másik véglet Salgótarján, de ott is többet kell dolgozni a lakásvásárlásért, 2015-ben 36 havi nettó elég volt egy lakáshoz, de idén már 43 hónapra van szükség – írta az Index. Megyeszékhelyünk a…

Read More

Mennyit keres egy terrorelhárító?

“Közérdekű adatigénylés keretében kikértük és megkaptuk a Terrorelhárítási Központtól (TEK) az állomány fizetésével kapcsolatos információkat” – adta hírül az Alfahír. Dr. Pintér Gábor alezredes, igazgató tájékoztatása szerinta TEK személyi állományának átlagbére bruttó 639.773 forint. Ez egyéb juttatások nélkül –melyeket nem részleteztek- nettó 425 ezer forintra tehető. A különleges feladatokat ellátó szervezet személyi állománya 1221 fő, melyből 974 fő a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy. De ez mégsem a teljes létszám. Ugyanis ezen felül a TEK az adatigénylésben nem részletezett mértékben foglalkoztat olyan személyeket, akik a rendőrségről szóló törvény értelmében nem…

Read More