Becsületsértés miatt kell megjelennie a bíróságon a brutálisan megvert miskolci nőnek

A brutálisan összevert miskolci nőnek, Orosz Bernadettnek becsületsértés miatt kell megjelennie a bíróságon. A férfi – aki tavaly novemberben brutálisan megverte – ötmillió forintos kártérítést követel tőle, mert szerinte sérültek a személyiségi jogai akkor, amikor Orosz Bernadett fotókat hozott nyilvánosságra az összevert arcáról, és segélykérő posztjában megnevezte őt. Az Index azt írja, a Nőkért Egyesület közölte, hogy a tárgyalás napján, augusztus 26-án tüntetést szervez a Miskolci Törvényszék elé- A tárgyalás időtartama alatt a bíróság épülete előtt állva fejezzük ki szolidaritásunkat Orosz Bernadettel és a kapcsolati erőszak minden áldozatával. Szeretnénk –…

Read More

Bayer Zsoltnak mindent szabad – a bíróság szerint nagy nyilvánosság előtt egy diáklány becsületét is sértegetheti

Nagy Blanka színre lépése óta folyamatosan céltábla volt a kormányzati lakájmédia számára, számtalan pert megnyert már, amiben egyértelműen kiderült, hogy a fideszes szócsövek tömegével állítottak róla valótlanságokat. Bayer Zsolt esetében mégis felmentő ítélet született, ezek szerint Magyarországon megengedett kifejezés nagy nyilvánosság előtt a “szerencsétlen, nyomorult rohadt kis proli” és az “igazi kretén, barom állat”. Szabad véleménynyilvánítás. Igaz, legalább nem “rémhírterjesztés”. Felmentette Bayer Zsoltot a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság abban a becsületsértési perben, amelyet Nagy Blanka indított – írja a Népszava. A lap felidézi, hogy 2018 decemberében a túlóratörvény miatti tüntetésen az akkor…

Read More

Bayer Zsolt után a Nagy Blankát leribancozó Bencsik is vádlott

Bencsik András vádlott lett becsületsértés miatt, mivel a másodfokon eljáró bíróság úgy döntött, mégis folytatni kell a Nagy Blanka által kezdeményezett, egyszer már megszüntetett eljárást. Bencsik Facebookon azt írta „nyílt levelében” Nagy Blankának, a kecskeméti tüntetésen elmondott, trágár szavakat is tartalmazó, gyújtó hangú beszédével ismertté vált diáknak: „Engedje meg, hogy közöljem, aki úgy beszél, mint egy útszéli ribanc, az ne csodálkozzon azon, ha mások úgy beszélnek vele, mint egy útszéli ribanccal.” Nagy Blanka magánváddal eljárást indított, de a Budaörsi Járásbíróság októberben megszüntette azt. Ezt a döntést most a Budapest Környéki…

Read More