A Balatonon állami milliárdokból épülnek élményparkok Mészáros embereinek a keze alatt

A HVG közérdekű adatigényléssel hozzájutott az Orbán Ráhel tanácsai szerint működő Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati nyerteseinek listájához. Ebből kiderült, hogy a Kisfaludy-programban a 100 millió forintnál magasabb összegű pályázatok kétharmada ment kormányközeli befektetőkhöz. A számos más projektet is felsoroló cikk kitér a tematikus élményparkokra is: ezek fejlesztésére eddig csak a balatoni régióban lehetett pályázni, egész pontosan 5,18 milliárd forintra. Ezt szinte mind felszippantotta Mészáros két üzlettársa és egy lelkes fideszes. Nagyjából egymilliárdot kapott a balatonfüredi önkormányzat és a Balaton Játszóház Kft a térség „első négy évszakos élményházának” megalkotására. Szintén egymilliárdot kap kalandparkra a sok egyéb mellett…

Read More

12 helyett 19 milliárdra rúg a Sió-csatorna rekonstrukciója

Egy friss kormányhatározat szerint bruttó 12 milliárdról 19 milliárd forintra emelkedett a Balaton fölös vizét levezető Sió-csatorna rekonstrukciójának az Unió által finanszírozott költsége. Az eleve elhanyagolt zsiliphez és csatornához azért kell hozzányúlni, mert az idén 110 centiméterről 120-ra emelték a tó maximális vízszintjét. Változás még, hogy a beruházást két szakaszra bontották, a 2014-2020-as és a 2021-2027-es uniós programozási időszakokhoz igazítva azt. A beruházás egyik felét kitevő “nem vízszint-szabályozási célból történő hajózsilip-építés projektelemet” az 2021-2027-es programozási időszak európai uniós forrásainak terhére építik majd meg – írta a 444.hu.

Read More

Mészáros csak venni szeret, nem építeni

A felcsúti oligarcha érdekeltségeinek addig fontos a Balaton, amíg olcsón szerezhet ott ingatlant – írja a Népszava.hu. A fejlesztésekkel ugyanis már nem kapkod.Sorra vásároltak fel balatoni kempingeket, kikötőt, vízparti telkeket, szállodákat Mészáros Lőrinc érdekeltségei, valamint olyan cégek amelyek a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthetők. A felvásárlási láznak nagy visszhangja volt, főként akkor, amikor kiderült, hogy gyanúsan jó áron kerültek a NER-közeli vállalkozók érdekeltségeibe az ingatlanok. Ezzel együtt a tóparti településeken akadtak olyan vélemények is: „Most majd legalább hátszélben elindul a fejlesztés!” Csalódniuk kellett azonban azoknak, akik így gondolták. Egyfelől az…

Read More

Itt kapható az idei év legjobb balatoni lángosa

Egy révfülöpi büfé lángosa lett az idei év balatoni lángosa a NÉBIH vizsgálata szerint. A tulajdonos azt mondta, hogy egy váratlan ellenőrzést kaptak, amely mindenre kiterjedt. Csaknem negyedszázada sütik ugyanazon a helyen a lángost, szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy alaposan begyakorolták már a technológiát. A második helyen egy zamárdi, a harmadikon pedig egy balatonszárszói lángosozó végzett. További részletek az ATV.hu videójában.

Read More

Miskolci fiatalok mentettek életet

A Magyar Vöröskereszt­nél önkénteskedő miskolci diákok mentettek életet a napokban a Balatonnál. A 16 éves Ács Koppánynak és a 19 éves Nagy Boldizsárnak a harmadik szolgálati napján nagy kihívást kellett megoldania. Egy hölgy szaladt oda hozzánk, mert találtak a vízben egy eszméletlen – mint később kiderült külföldi, szívbeteg – nőt. Kiemeltük a mólóra, ahol elkezdtük az újraélesztését, s vártunk a mentők megérkezésére. – nyilatkozta Ács Koppány.   Nagy Boldizsár hozzátette, nagy szél fújt, nagyok voltak a hullámok, magas volt a móló is, ami nehezítette a mentését, de a fürdőzők segítettek…

Read More

Migránsozás után összevertek négy fiatalt a Balaton Soundon

A támadók az egyik vietnami fiút leköpték, és azt kiabálták neki, hogy “köcsög kínai”. A rendőrség is nyomoz abban az ügyben, amiről a 24.hu számolt be: négy fiatalt vert össze egy nagyobb társaság a Balaton Soundon, miközben azt kiabálták nekik, hogy “köcsög külföldiek”, és a migráns szó is elhangzott. Az egyiptomi, vietnami és magyar származású fiatalokból álló társaság július 7-én szórakozott a fesztiválon, amikor egyikük telefonon hívta a bátyját, hogy menjen azonnal, mert beléjük kötött egy 15 fős csoport. A lapnak nyilatkozó, névtelenséget kérő, egyiptomi és magyar felmenőkkel rendelkező fiatal elmondta, hogy futás…

Read More

Fekete szörnyhalat fogtak a Balatonban

Vastag szája, dülledt szeme, punkos hátúszója és fekete színe miatt beleillene egy fantasy filmbe is. Balatonmáriafürdőn fogta ki egy horgász 2019. július 11-én, Kisbán Kázmér pedig lefotózta. A nagyjából 13-14 cm hosszú kishal mindenkit meglepett a környéken – írja a likeBalaton. Ilyen színűt ritkán látni a Balatonban, nem is tudta hová tenni a Balatonmáriafürdőn pecázó horgász sem, aki kiemelte a vízből. Meglepődve mutatta az ott fürdőző Kisbán Kázmérnak, aki profi fotós lévén azonnal megörökítette a különleges élőlényt. „Balatonmáriafürdőn dél tájban a mólónál szárítkoztam, amikor a horgászok nézegették a furcsa halat. Rögtön lencsevégre…

Read More

„Négyszázezerért is alig jönnek” – balatoni vendéglátósok elkeseredett küzdelme a munkaerőért

Egyre reménytelenebb munkaerőt találni – állítják a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti éttermekben, büfékben, boltokban.– Minek írjam ki, úgysem jelentkezik senki! Legalább húsz helyen hallottuk ezt a mondatot egyetlen délelőtt a Balaton déli partján boltokban, éttermekben, kávézókban, fagylaltosnál, sörözőben, de még vízibicikli-kölcsönzőtől is. Mindössze egyetlen helyet találtunk, ahol az előre eltervezett, optimális létszám dolgozott, igaz, ott is csak komoly kompromisszumokkal sikerült megoldást találni. A tó délnyugati medencéjének egyik településén – az érintettek kérésére nem írunk konkrét helyet – teljes családi…

Read More

Méregdrága a lángos és a hekk a Balatonnál

A Nosalty nézte meg, mennyibe kerülnek a Balatonnál az olyan klasszikus, strandolós ételek, mint a lángos vagy a sült hekk. Több helyszín árait is megnézve arra jutottak, hogy az alap lángos ára 400 és 600 forint között mozog, míg a sajtos-tejfölösé 600 forinttól indul, de elérheti akár az 1000 forintot is, 10 dkg sült hekk ára 400 forint és 500 forint között mozog a strandok büféiben, a hasábburgonyához legrosszabb esetben is 600 forintért juthatunk, a palacsinta a legdrágább helyen 350 forint volt, az ára attól is függ, hogy milyen töltelékkel kérjük.

Read More

Pokoli körülmények egy balatoni vonaton

Az egyik utas felvételt is készített a zsúfolásig megtelt szerelvényen. Ahogy beköszöntött a kánikula, magyarok tömege vette az irányt a Balaton felé, hogy a tóparton hűsölve próbálja elviselni a sivatagi hőséget. Azok azonban, akik vonattal vágtak neki az útnak, nem biztos, hogy jól jártak. Az RTL Híradó tudósítása szerint pünkösdhétfőn az egyik Budapest felé tartó szerelvényen egy talpalatnyi hely sem volt, sokan álltak egész úton, többen pedig a padlón ülve tették meg az utat. A műsor egyik nézője felvételt is készített a vonaton, amin jól látható, hogy egy tűt nem lehetett…

Read More