Ez vajon hogyan jött ki? A KSH szerint 400 ezret keres az átlagos magyar

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – állítja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest. A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb ütemű volt – közölték nagyon finoman fogalmazva azt, hogy a járványügyi intézkedések csúnyán visszavetették a gazdaságot. Az alkalmazásban állók létszáma márciushoz képest 137 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 197 ezerrel (6,4 százalékkal) csökkent a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A…

Read More

Márciustól minden képviselő egymillió felett fog keresni

Másfél éve megszavazták, most márciustól életbe is lép a parlamenti képviselők fizetését jelentősen megnövelő törvény.Eszerint az alapbérük a mindenkori nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosával egyezik meg. A felülvizsgálat minden év februárjában esedékes, mivel a KSH ekkor közli az előző éves adatokat. Tavaly igen sokkal, 11,4 százalékkal nőtt a magyar átlagbér. A mostani emelés után a képviselői alapbér 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedik. A családi adókedvezménnyel nem kalkulálva ebből adózás után 733761 forintot vihetnek haza, ami 75610 forinttal haladja meg a képviselői minimum jelenlegi nettóját. Egy bizottsági…

Read More

400 ezer forint felett az átlagkereset Magyarországon! Ön mennyit visz haza havonta?

A Központi Statisztikai Hivatal arról tájékoztatott minket, hogy tavalyhoz képest jelentős mértékben nőtt az átlagfizetés hazánkban, immáron átlépi a bruttó négyszázezer forintot. Több, mint tizenhárom százalékos növekedést jelent ez, ami nettóban is nagyon szép. De az átlagember ebből mit tapasztal? 406 400 forint volt a bruttó átlagkereset 2019. decemberben, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január-decemberben a bruttó átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint volt, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2019 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete 406 400, közfoglalkoztatottak…

Read More

Sorra bezárnak a kisebb boltok az egész országban

Folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma 2013 óta, tavaly 2,6 százalékkal volt kevesebb egység, mint 2017-ben – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. Az üzletek számának csökkenése mellett az alapterületük folyamatosan növekszik, 2013 és 2019 között 9,6 százalékkal nőtt. Az adatok leírásában ezt nem részletezik, de logikusan azt jelenti a két adat egymás mellé rakva, hogy a kisboltokból zár be több. Az alkalmazásban lévők átlagkeresete 258 ezer forint volt a kiskereskedelemben, a fizikai dolgozók 219 ezer, a szellemiek pedig 341 ezer forintot vihettek haza. Fő tevékenysége…

Read More

2020-RA az EU-ben már csak Bulgáriában lesz alacsonyabb az átlagjövedelem

Magyarország jól teljesít, csak a többi ország többnyire jobban. Legalábbis ami a bérek elosztását, a termelékenység és a bérek növekedésének az egymáshoz való viszonyát, a bérfelzárkóztatást és a létminimumon vagy az alatt élők számának a visszaszorítását illeti – derült ki szerdán a Friedrich Ebert Stiftung magyarországi és régiós bérfelzárkózás témakörében tartott konferenciáján. A német politikai és társadalomkutató alapítvány budapesti irodája 2015 óta minden nyáron konferenciát rendez a hazai reálbérek alakulásáról. A reálbérek a régióban Magyarországon és Horvátországon kívül 2019-re mindenhol meghaladták a 10 évvel korábbi, 2009-es szintet. Vagyis a régióban…

Read More