Állatvédelmi törvénycsomaggal az állatkínzók ellen

Hét elemből álló törvénycsomagban kér szigorúbb fellépést az állatkínzók ellen a Demokratikus Koalíció (DK). A javaslatokról előbb az állatvédő szervezetekkel egyeztetnek, majd azokat a tervek szerint az ősszel benyújtják a parlamentnek. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szerdai, online sajtótájékoztatóján rendkívül fontosnak nevezte a civil szervezetek munkáját, de hozzátette, hogy az önmagában nem elég a probléma megoldásához. Az ellenzéki párt ezért áttekintette azokat az elmúlt években a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatokat, amelyekből nem született jogszabály, és azok alapján készítette el saját indítványait – közölte. A DK javaslatcsomagjában szigorítaná az állatok megöléséért és az állatkínzásért,…

Read More

400 ezerért kelt el a tesitanár híressé vált vasalódeszkája – jótékony célra ajánlotta fel

Az elmúlt hetekben rendre előkerült a makói testnevelő tanár hírhedtté vált vasalódeszkás esete. Az érintett árverésre ajánlotta fel a vasalódeszkát, ennek végére került most pont. Az összeget a Tappancs Állatvédő Alapítvány kapta meg. Elkelt a vicces videóval híressé vált Vezsenyi László vasalódeszkája, amelyet korábban jótékony célra ajánlott fel a makói testnevelőtanár, számolt be az RTL Klub Híradója. A több mint egy hétig tartó licit összesen több mint 400 ezer forintot hozott a Tappancs Állatvédő Alapítványnak, a pedagógus ugyanis nekik ajánlotta az összeget. Az szegedi állatvédő alapítvány vezetője azt mondta, nagyon meglepődtek, de hálásak a felajánlásért.…

Read More

Valóban harcias vadmacskák kerültek Mályiba – videó

Már a befogásuk után is sejtették a mályi állatvédők, hogy nem házimacska kölykökkel van dolguk. Most a vizsgálat is igazolta gyanújukat. A hosszabb távú cél, hogy a vadállatok visszakerülhessenek a vadonba. Még áprilisban került a Mályi Madármentő Állomásra a három macskakölyök, akikről azóta egyértelműen kiderült, hogy vadmacskák. Vadságuk miatt a vizsgálatok is nehezebben mentek, mivel ezek az állatok állandóan támadnának minden idegenre. Érdekes, de a fajra az egyik legnagyobb veszélyt a házimacskák jelentik, milyen olyan betegségeket terjeszthetnek, amelyekbe vad társaik belepusztulnak. Ennek ellenére igen gyakran keveredik a két faj, így…

Read More

Madárfiókákat mentettek és láttak el a mályi természetvédők – videó

Ha ma egyetlen videót nézünk meg, ez legyen az. A sok éhes csőr etetése nem is olyan könnyű feladat, de a mályi állatmentők remekül végzik a dolgukat, ezúttal apró cinegéken segítenek. A Mályi Természetvédelmi Egyesület 2012. decemberében alakult, nem kifejezetten a madarak megmentésére, de a sors végül úgy hozta, hogy ma már ez teszi ki tevékenységük nagy részét. Évente 1300-1500 állaton próbálnak segíteni, nemrég film is készült róluk. Ez a néhány cinegefióka nagyon szerencsésnek mondhatja magát, mert jó kezekbe került, így jó esélyük van arra, hogy felcseperednek és visszatérhetnek a…

Read More

Rengeteg agyonvert kutya tetemét fedezték fel egy erdőben

Száznál több kutya maradványára bukkantak a Hajdúsámson melletti erdőben található gödrökben, írja a Debreciner újságírója a Speciális Állatmentő Egység és az Állatvédőrség felfedezése alapján. A beszámoló szerint a portál munkatársai a hozzájuk érkezett bejelentés után szakértőkkel érkeztek a helyszínre, ahol rengeteg tetemet, koponyát és egyéb csontokat találtak. Emiatt a rendőrséget is értesítették, akik elvégezték a helyszínelést. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársai eleinte azt gyanították, hogy a kutyákat lelőtték, ám a frissebb tetemeket megvizsgálva arra jutottak, hogy olyan erővel ütötték fejbe az állatokat, hogy azok vagy egyből elpusztultak, vagy eszméletüket vesztették, és az elföldelés után pusztultak el.…

Read More

Cowboykalapos galambok repkednek Las Vegasban – ez ám a rejtély! (videó)

Az állatvédők nagyon aggódnak, mert úgy tűnik, a kiegészítőket ragasztóval rögzítették a madarak fejére. A két apró cowboykalapot viselő galamb a héten tűnt fel a város lakóinak, azt pedig senki sem tudja, a különös kiegészítők hogyan kerültek a madarakra – olvasható a CNN cikkében. A helyi állatvédők aggodalmukat fejezték ki az eset láttán. Mariah Hillman, a Lofty Hopes galambokat védő csoport alapítója elmondta, úgy tűnik, a kiegészítőket ragasztóval rögzítették a madarak fejére. A két galamb nagy szenzáció lett a városban, és sokan indultak a felkutatásukra, hogy lefényképezzék őket. A pletyka…

Read More