Kilométereken át dekázott egy jó ügyért

Szász Kitti freestyle labdarúgó képességét állította a jó ügy érdekébe, amikor négy kilométeren keresztül dekázott egy 12 éves lány egészségéért. Sajószentpéteren, ahonnan én is származom él egy kislány, akiért mindezt csináltam. Ő egy vírusfertőzés miatt elveszítette a hallását, amin őssejtkezeléssel lehet segíteni, így a szülei most erre gyűjtenek egy virtuális jótékony futóversenyen keresztül, ahol 4 kilométer a cél. Gondoltam, picit feldobom a kihívást, és megnézem, tudom-e dekázva teljesíteni a távot. Nehezebb volt, mint gondoltam, de végül második nekidekázásra 1 óra 1 perc elteltével, 10 kör után beértem a célba. – számolt…

Read More

Nemzeti hőssé vált a 100 éves világháborús veterán

A szigetország legnépszerűbb emberévé vált a százéves százados, miután nem várt sikerrel járt az adománygyűjtése. Nagy-Britannia legnépszerűbb emberévé vált a koronavírus-járvány idején egy világháborús veterán. Tom Moore eredetileg csak ezer fontot szeretett volna adakozásból szerezni azzal, hogy a kertjében járókeretével 10 nap alatt megtesz összesen száz kört a brit egészségügyi dolgozók tiszteletére. De gyűjtése nem várt sikerrel járt, több mint 30 millió fontot küldtek neki. Ő pedig a teljes összeget felajánlotta a brit egészségügynek. A jókedvű veterán pedig hetek alatt az ország legnépszerűbb polgárává vált. Csütörtökön tartotta 100. születésnapját, az…

Read More

Romák szerveznek gyűjtést egy beteg kislánynak

Gönci lakosok buzdítanak összefogásra a kétéves Bella érdekében. A város roma nemzetiségi önkormányzatának tagjai most magán­emberként kérik a helyiek segítségét – Szendrei Bella Léna gyógykezeléséhez szeretnének anyagi támogatást nyújtani. Kora ellenére Bella számos problémával küzd. Születésekor egy sérvet vettek észre az oldalán, később pedig különböző betegségek miatt gasztroenterológiára, ideg­gyógyászatra, ortopédiára, nefrológiára és gyógytornára is kellett járnia. Szüleivel jelenleg Debrecenbe jár nefrológiára, mert a kislánynak csak egy veséje van. A genetikus megállapította, hogy Poland-szindrómában szenved. Ez a betegség azzal is jár, hogy a szíve elől hiányzik 2-3 sor borda, így ott…

Read More

Hihetetlenül nagylelkűek voltak a fesztiválozók a rászorulókkal

Három teherautónyi sátort és egyéb eszközt adományozott a Szigeten szórakozó tömeg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A karitatív szervezet a fesztivál szervezőivel egy közös megállapodás értelmében a nagytakarítás előtt átkutathatta a helyszínen hagyott felszereléseket. A kétnapos akcióban a szervezet százötven önkéntese működött közre, hogy összegyűjtsék a még használható, rászoruló emberek számára tovább adható matracokat, hálózsákokat és tábori felszereléseket. A fesztivál után összesen körülbelül 600 sátrat, 500 kempingszéket, 400 felfújható matracot és még egyszer ugyanennyi polifoam fekhelyet, valamint kb. 17 köbméternyi törölközőt, hálózsákot, takarót, ruhaneműt és lábbelit szedtek össze. A felszereléseket a…

Read More

Szalay Krisztina civil kezdeményezése húzta ki a bajból a kilencgyerekes családot, akiknek Orbán csak minden jót kívánt

Több mint 11 millió forint gyűlt össze a kilencgyerekes zsámboki családnak, amelyet a kilakoltatás veszélye fenyeget. Jelenleg úgy tűnik, megoldódik a lakhatásuk – mondta a Klubrádióban Szalay Krisztina színésznő, aki gyűjtést indított a család javára. Április 30-án lejárt a téli hónapokra hozott kilakoltatási moratórium, ezért közel kerültek ahhoz, hogy otthon nélkül maradjanak, és a gyámügy elvegye nyolc gyereküket – a kilencedik nyáron lesz 19 éves. Az anya korábban Orbán Viktortól is megpróbált segítséget kérni, a miniszterelnök kabinetirodája azonban azt üzente vissza, hogy Orbán további minden jót és kitartást kíván nekik. Végül Szalay Krisztina segített. Gyűjtést…

Read More