Egy napon temette el két szerettét a 72 éves kazincbarcikai nő, majd tízmilliót adományozott két kórháznak

Nem akármilyen történetet írt meg a Hírözön.hu – az alábbiakban az ő cikküket idézzük: Ha ez a  történet, amiről a cikk szól, nem volna  tele temérdeknyi fájdalommal, könnyel és kétségbeeséssel, kezdődhetne úgy is, mint egy mese: „Hol volt, hol nem volt…” A valóság azonban minden képzeletet képes felülírni, mint ahogyan  azt most is megtette. Amikor  erről az esetről hallottam, azt mondtam, hogy ilyen nem létezik, ilyen nem történhetett meg.  Aztán kiderült, hogy van ilyen, létezik még ilyen fájdalmakkal átszőtt meseszerű történet. Akiről e sorokat írom, azt kérte, hogy neve sehol…

Read More

Borsodban több ponton iskolatáskákat, írószereket gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek iskolakezdésére

Iskolakezdési gyűjtőakcióba kezdett a CsodaCsoport Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Augusztus 25-ig országszerte 85 gyűjtőponton várják az írószerekkel, füzetekkel megtöltött iskolatáskákat. A #CsodaTáska elnevezésű országos akcióban a Szeretetszolgálat arra kéri a jószándékú embereket, hogy egy használt, de jó állapotban lévő iskolatáskát töltsenek meg alsós vagy felsős gyerekek számára hasznos iskolaszerekkel, és juttassák el a gyűjtőpontokra vagy küldjék el a Szeretetszolgálat raktárába. Az Észak-Magyarországi Régióban többek között Miskolcon, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Tokajban lehet leadni a táskákat.

Read More

Orbán Viktor döntött: egymillió euróval segítünk a libanoni katolikus egyháznak a nehéz napokban

A magyar miniszterelnök szerdán úgy határozott, Libanonnak segítsége van szüksége, ezért Magyarország sebtében átutal egymillió eurót a Szír Maronita Katolikus Egyház számára. Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Bejrútban történt robbanás okozta károk enyhítése érdekében 1 millió eurót ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház számára – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Hozzátette: a forrást azonnal átcsoportosítják, és a Hungary Helps Program keretében folyósítják. Havasi Bertalan beszámolt arról is, hogy a nap folyamán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke részvétlevelet küldött a…

Read More

Óriási adományt kap az ózdi kórház

Az OTP Csoport eddig több mint két és fél milliárd forint támogatást adott a koronavírus-járvány elleni védekezéshez a régióban, olyan egészségügyi és oktatási intézmények részére, amelyekre kulcsszerep hárult a védekezésben. Július 8-án Barkó József, az OTP Bank Északkelet-magyarországi Régió vezetője a bank nevében – a Humanitás Alapítványonkeresztül – 75 millió forintot adományoz az ózdi Almási Balogh Pál Kórháznak, Dr. Bélteczki János, a kórház főigazgatója jelenlétében. Az ózdi kórház mellett további négy magyarországi kórház kap összesen 400 millió forintot. Itthon az egészségügyi intézmények részére átadott 20 lélegeztetőgép mellett Balassagyarmat, Ózd, Sátoraljaújhely, Dunaújváros kórházai,…

Read More

Segítsen ön is, hogy a gyerekek hasznosan töltsék a nyarat

A napokban írtunk a mélyszegénységből önerőből kiemelkedő Galamb Alexről, aki most a nehéz sorsú gyermekekért indított kampányt “Sütni jó!” néven. Alex szeretne berendezni egy konyhát, ahol a szegénységben élő gyermekeket megtanítaná hasznos képességekre, és megismertetné velük a közösségi sütés élményét. A kampányról minden információ megtalálható ezen a plakáton:

Read More

12 ezer kilogramm lisztet adományoztak a miskolci rászorulóknak

Több mint tizenkétezer kilogrammnyi lisztet ajánlott fel Miskolc önkormányzatának a Borsod Agroker Zrt. Az adományt – amely rászoruló miskolci családoknak jelent majd segítséget – csütörtök délelőtt adta át Dr. Hajdú László és Zsiga Gábor, a cég két tulajdonosa Veres Pál polgármesternek. Mi magunk és cégünk munkatársai is Miskolcon és a környékén élünk. Láttuk azt, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzet mennyi helyi családnak okoz a mindennapokban gondot, ezért nem is volt kérdés számunkra az, hogy mi is csatlakozni szeretnénk a várost segítő adományozók népes táborához. Azt gondolom, hogy ezzel a mennyiségű búzával rengeteg…

Read More

Újrahasználati kampányt hirdettek Miskolcon

A környezeti fenntarthatóság kérdése egyre fontosabb témává válik napjainkban. Ebben kulcsfontosságú szerepe van a hulladékkeletkezés megelőzésének. A hulladékká válás elkerülésének egyik gyakorlati módja, hogy a hétköznapokban jelenlévő, minket körülvevő tárgyaknak, eszközöknek meghosszabbítjuk a használati fázisát. Azaz a számunkra értéktelen, haszontalan tárgyakat nem a szemétbe dobjuk, hanem lehetővé tesszük, hogy másnak még hasznosak legyenek. A megunt termékek nem jelentik azt, hogy ne lenne jobb sorsuk a hulladékká válástól. Ezért a Bay Zoltán Kutatóintézet a Mirehu Nonprofit Kft. bevonásával a SURFACE projekt keretében online kampányt hirdet Légy újrahasználati nagykövet! címmel. Azt kérik, hogy…

Read More

Beteg gyerekeket leptek meg a fiatal diósgyőri szurkolók

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermek Egészségügyi Központja kis betegeinek segített a Red Company Diósgyőr, vagyis a piros-fehér szurkolói közösség fiatal csoportja. Minderről a Facebook-oldalukon közzétett közleményben számoltak be. – A 15-17 éves fiatalokból álló csoport tagjai nem drága, viszont annál értékesebb dolgokat, sokak kisgyerekkori emlékeit juttatták el az osztályra. Ezeknek úgy gondoljuk, nem annyira ára, sokkal inkább eszmei értéke van – írták. A felajánlásnak köszönhetően több tucat könyv, társasjáték és DVD-filmek kerültek az egészségügyi intézményhez, melyek mellé a szurkolók egy DVD-lejátszót is vásároltak, sőt egy tévét is adományoztak a…

Read More

Húszmilliós adománnyal segíti a BorsodChem a védekezést

Megyénk két kórházát segíti anyagilag a helyi cég. Az új koronavírus-fertőzés elleni védekezés határozott és gyors, ugyanakkor megfontolt intézkedéseket tett szükségessé a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem esetében is, de a cég nemcsak a munkavállalók egészségének megőrzésére fordít kiemelt figyelmet, hanem elkötelezetten segíti a helyi közösségeket is. A társaság a rendkívüli veszélyhelyzetre való tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház különleges eszközbeszerzését 15 millió forint, míg a kazincbarcikai városi kórház tevékenységét 5 millió forint adománnyal támogatta. A BorsodChem ezen túlmenően a járvány okozta veszélyek mérséklése érdekében közel 10 ezer liter,…

Read More

Soros György egymillió eurót adományoz szülővárosának, Budapestnek

Ha a Fideszt kérdezzük, Soros Györgyöt magának az ördögnek állítja be. Nagyon kíváncsiak vagyunk, az üzletember mostani tették hogyan fogják gonosznak beállítani. Soros ugyanis több mint 300 millió forintot adományoz Budapestnek a járvány elleni küzdelemért. Soros azt írja, hogy mindenki veszélyben van a járványban, de sokakat különösen fenyeget, úgy mint az idősotthonokban élőket és a hajléktalanokat, akikből egyre több lehet, mert sokan veszítik el a munkájukat. Szerinte emiatt az önkormányzatok, amelyek amúgy is szűkös keretből gazdálkodnak, most hatalmas szociális problémákkal találják majd szembe magukat. „Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság…

Read More