Világ rabszolgatartói egyesüljetek: Gondolatok a túlóratörvényről

“Miskolcon mindenkinek megéri fejleszteni!

A kormány támogatásával a Bosch-csoport 14 milliárd Ft-ból új csarnokot épít – elektromos járművekhez, és kéziszerszámokhoz gyártják majd a legkorszerűbb akkumulátorokat.
205 új munkahely – biztos megélhetés 205 miskolci családnak. Köszönet Magyarország Kormányának, köszönet a Bosch-csoportnak” – az ilyen és az ehhez hasonló hozzászólásokért éri meg csinálni. Mármint a Fidesznek. Mármint kicsinálni. Mármint a dolgozót.

Sokan elgondolkodhattak azon, mi is a mozgatórúgója az új törvénynek, amely Kósa szerint a munkavállalót segíti. Miért éri meg a Fidesznek kitartania mellette, még akkor is, ha elveszítenek ezzel pár ezer ingadozót a szavazói bázisukból? Mert hogy végig akarják vinni a törvényt, afelől semmi kétség.

Képzeljük el, hogy egy globálisan jelenlévő multinacionális mamutcég vezetőségi ülésén vagyunk. A tervek szerint éppen új gyárakat telepítenénk terjeszkedés céljából. Melyik európai államot választanánk? Az biztos, hogy Magyarország hirtelen még szimpatikusabb lesz a gigacégek számára, hiszen minden lehetőség adott, hogy a legoptimálisabb körülmények között indítsák be a vállalkozást. Világ rabszolgatartói egyesüljetek!

Ha a fenti bejegyzésben írtakat vesszük alapul, máris érdekes számokat kapunk: 205 munkahely egyenlő 14 milliárd forint. Egy munkahely eszerint körülbelül 65 millió forint közpénzbe kerül. Kicsit játszunk el magunkban a gondolattal, hogy mi mindent lehetne csinálni ebből a pénzből, hány emberen, milyen problémákon lehetne segíteni vele? Mekkora segítség annak a 205 embernek, hogy a meló mellett, ha nincs kollektív szerződés, el kell döntenie, hogy vállalja-e a 400 túlórát, vagy megkockáztatja, hogy a következő leépítéskor a kirúgások statisztikáját színesítse?

A kormánynak megéri, mivel a szavazótábora betonbiztos, bármikor hoznának egy választási győzelmet. A következő választásokig úgyis hozzászoknak a honpolgárok a helyzethez. A multik pedig bejönnek Magyarországra, így a munkahelyteremtési statisztikák is jól mutatnak majd. Lehet dicsekedni vele, hogy a Fidesz olyan problémát oldott meg, amit eddig egyetlen kormány sem. A kérdés az, hogy milyen áron? Fényesebb a láncnál a fúrószár? Mert hogy kard nem kerül a kezünkbe a közeljövőben, az szinte biztos, ahogy az is, hogy a fent említett családok tagjai is csak ünnepnapokon találkoznak majd, ha bevezetik a rabszolgatörvényt.

 

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment