Vértanú az ősök között – interjú Greutter Zoltánnal

Nemrégiben zoleman előadást tartott a martintelepi könyvtárban, akkor tudta meg, hogy él a telepen egy úriember, akinek családtagjai Knézich Károly leszármazottai. Elképesztően érdekes a családfa, rengeteg neves magyar őssel rendelkeznek Greutterék. Ismerjük meg a miskolciszemelvenyek.blog.hu jóvoltából a Greutter család múltját!

– Bemutatkozna pár szóban az olvasóknak Greutter úr?

– Greutter Zoltán vagyok, apai ágon Knézich Károlynak vagyok az ükunokája. Ma már nyugdíjas vagyok, annak idején az Ofotértnél, aztán a Vízügynél dolgoztam. Két gyermekem van, egy lány és egy fiú. A fiam Angliában dolgozik, a lányom pedig pedagógus, ő Miskolcon él.

– Beszéljünk egy kicsit Knézich Károlyról, milyen ember volt ő, van valami érdekesség a családi legendáriumban?

– Az édesanyja magyar származású volt, Benkő Borbálának hívták. Valószínüleg ez inspirálta Károlyt arra, hogy kiállt a magyar szabadságharc mellett, hiába csábították vissza a császári seregbe. Állítólag hárman voltak testvérek – mindhárman katonák, mint az apjuk Fülöp – és a császári seregben szolgált az öccse, aki nem tágított, császárhű maradt. Ezért volt az, hogy Buda várának ostromakor Knézich Károly nem irányította az ostromot, nehogy szembekerüljön a testvérével, Johann Knézich hadnaggyal, aki szintén ott volt abban az időben. Jókai Mór, A kőszívű ember fiai című regényét a családi legenda szerint – és nem csak szerintük – a Knézich testvérekről mintázta.

– Hogyan került Miskolcra a Knézich-ág?

– Először is Knézich Károlyt Egerbe helyezték, mint ezredest, 1840 körül. Ott feleségül vette Kapitány Katalint, majd született két lányuk Olga és Irén. Őket egy Grőber nevezetű testvérpár vette feleségül. Ezek a Grőberek nagy gazdálkodók, borászok voltak, az ősük Grőber Jenő, ő volt az, aki az Egri bikavért úgymond “feltalálta”. Hatalmas szőlőbirtokuk, borházuk volt, akkora, hogy egy hatos lovasfogat megfordult benne. Csak hát jött utána az a “dícséretes időszak”, amikor aztán szétverték a gazdagságot. Szóval a két lány hozzájuk, Józsefhez és Sándorhoz ment feleségül, Olga és József egyik lánya – a nagymamám – pedig Miskolcra jött férjhez, ifjabb Greutter Antalhoz.

– Olvastam arról, hogy a család nagyon összetartó, ápolják hagyományaikat, találkozni is szoktak. Milyen időközönként van a találkozó?

– 2010 óta Szolnokon találkoztunk minden évben. Általában március, április, május környékén, azért ott, mert Szolnokon is volt – többek között – Knézich Károlynak egy győztes csatája. Az utóbbi időben azonban egyszerűbb, könnyebb Budapesten rendezni ezeket a találkozókat. Immár két éve a fővárosban találkozunk.

– Külföldről is érkeznek ilyenkor rokonok?

– Külföldről is, bár ritkán, mert van olyan leszármazott, aki Kanadában, van aki Svédországban él. De általában azért ötvenen szoktunk lenni. Rengeteg leszármazott van, sokakat tartjuk nyilván.

Az avasi családi lak

– Milyen ereklyéket őriznek a családtagok?

– Szinyei Béla a fő szervezője a találkozóknak és őrzője sok családi relikviának. Például a II. osztályú hadi érmet őrzi, de van egy írószekrény is, meg sok-sok dokumentum. A szolnoki csatáért III. osztályú, a komáromi csatáért a nagyon ritka II. osztályú érdemrendet kapta a dédapám.

A teljes interjú tovább olvasható a miskolciszemelvenyek.blog.hu weboldalán…

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment