Ki korán kell, elmondhatja a véleményét a közmeghallgatáson: Közöny és hallgatás lesz idén?

Miskolc MJV Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2018. november 15-én. A közmeghallgatás kötelezően előírt önkormányzati feladat, évente legalább egyszer. A hivatalos meghatározás szerint ennek a fórumnak a célja a lakosság közvetlen bevonása az önkormányzati feladatok meghatározásába, illetve ezek végrehajtásába. Miskolcon is lehetőség nyílik a közmeghallgatáson való részvételre, mindenki elmondhatja kérdéseit, aggályait a város működésével és működtetésével kapcsolatban, a közösséget érintő ügyek vitelével kapcsolatban, kifejezheti véleményét. Ennek azonban az a kritériuma, hogy csütörtökön reggel 7 órakor éppen ne legyen az embernek semmi dolga. 

Míg más városokban ésszerűen délutánra teszik az ilyen programokat, Miskolcon idén reggeli 7 órakor kezdődik a közmeghallgatás. Az emberek nagy része ilyenkor munkába készül, vagy éppen már dolgozik, így a szervezők nem számíthatnak igazán nagy érdeklődésre, legalábbis az aktív korú lakosság részéről. A legnagyobb közösségi portálon többen is aggályaikat fejezték ki az időponttal kapcsolatban, mintha direkt olyankorra akarták volna tenni a fórumot, amikor legfeljebb a nyugdíjasok érnek rá közügyekkel foglalkozni. Így félő, hogy a közmeghallgatáson nem hangzanak el azok a kérdések, azok a vélemények, amikre a városvezetés talán nem is kíváncsi valójában.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment