Februártól 10 hónap pótlóbuszozás vár a Miskolc felé vonatozókra, pedig elkerülhető lenne

A Közlekedő Tömeg szerint egy vágányon mehetnének a vonatok, de ha nem, kerülővel akkor is elérhetnék a fővárost Miskolcról. Petíciót indítottak.

Február elején új üteme kezdődik a Budapest–Hatvan-vasútvonal felújításának, a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt 10 hónapra teljesen lezárják, és az összes erre közlekedő vonat utasainak (hatvani személy, miskolci intercity, egri és miskolci sebes) pótlóbuszoznia kell.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint azonban ez csak az illetékesek hanyagsága miatt kell, hogy így legyen. Azt írják, a mai gépláncos technológia lehetővé tenné azt is, hogy a két vágány közül az egyiken folyamatosan közlekedhessenek a vonatok, ahogy a székesfehérvári vonal felújítása során is történt.

Az egyesület szerint viszont mindkét vágány lezárása mellett is végig közlekedhetnének a vonatok Budapest és Miskolc között úgy, hogy Aszódtól a meglévő vágányokon Vác felé kanyarodnak, és onnan érik el a fővárost.

© Közlekedő Tömeg

A MÁV-Start terve szerint ráadásul csak az IC-k utasai szállhatnának át Hatvanban közvetlen pótlóbuszra Budapestre,

a sebesvonatok utasait Hatvantól Pécelig vinnék csak pótlóbusszal, utána még egy átszállással visszaültetnék őket a vonatra.

Az egyesület korábbi posztjában részletezte a helyzetet, mostani írásában arra kéri az olvasókat, írjanak petíciót a jobb pótlási rend érdekében.

HVG.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment