A borsodi kerámiatervező a védett műhelyeknek is segít

Mezei Enikő egy fiatal, pályakezdő kerámiatervező, aki idén védte meg diplomáját a MOME-n és igyekszik lassan, de biztosan minőségi és egyedi tárgyakkal bővíteni terméklistáját. Enikő kurityáni, és Miskolcon tanult az akkor még Gábor Áron ‘Művészeti Iskola’ Szakközépiskola néven ismert intézményben, kerámia szakon. Jelenleg pedig Prágában él.

Legutóbbi munkája is jelzi Enikő empatikus hozzáállását és érzékenységét: a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők oktatásban és a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedési nehézségeire és lehetőségeire reflektált. Vizsgálta a „védett műhelyek” felépítését, céljait és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását és azt is, hogy milyen szerepet vállalhat mindebben egy tervező, designer.

A „Set for care” fantázianéven megszületett tárgycsoport (kép) – teáskanna, poharak, a hozzátartozó kosár, etc. – közvetlenül kötődik a Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás programjához. A designtárgy egyszerre piacképes és egy kiválasztott szociális műhely (A Vámosújfalun található Búzavirág Alapítvány) technológiai adottságára építve alkalmas arra, hogy az ott dolgozó fogyatékkal élők is el tudják készíteni. Így a termék több szempontból is komoly segítséget nyújt az alapítvány fenntartásában és az általuk foglalkoztatott emberek fejlődésében, melyet a hasznos munkavégzés és az értékes tárgy létrehozásának élménye is erősít.

A design világába nyújt betekintést az Abstract nature // Gaia néven megszületett tárgy is. A fine dining tárgy létrehozásában Sárközi Ákos séf segítette, s a cél a láva folyásának, mozgásának, a természeti erőnek a megjelenítése volt. A hamumáz bizonyult tökéletesnek ennek kifejezésére, ami esetén nem lehet előre kiszámítani, hogy pontosan milyen felületdíszítés jön létre, s e kiszámíthatatlanság izgalmas ellentétben áll a porcelán finom tisztaságával. Egy másik „felszolgálással” kapcsolatos problémára reflektált az a kínáló tál, amelyet az ’amuse bouche’-hoz készített, tehát a vendégváró falatokhoz tálalására talált ki. A tárgy elkészítésekor a cél az volt, hogy a falatok az asztal felületéről kiemelkedjenek és egyszerű legyen az elvételük figyelve arra, hogy a másik falathoz ne érjen hozzá a vendég.

Alkotó tevékenysége során az elérhető, sorozatgyártható termékekkel is foglalkozik, ilyen a játékos és egészen különleges felületképzéssel ellátott „Bub collection”, aminek kialakításakor olyan egyszerű csészepáros létrehozása volt a célja, amelyet a sokszorosító eljárás ellenére – a különleges máznak köszönhetően – minden esetben egyedi darabok jellemeznek.

Enikő sokat kísérletezik a technikák nyújtotta izgalmas kérdésekkel is. Főképp öntéssel készít porcelán tárgyakat (a háztartásban használatos tárgyakat, így csészéket, vázákat), illetve a fatüzes égetési technika érdekli (kép). Utóbbi esetében korongozott, épített tárgyakat készít.

Jelenleg a Mono art&design shopban érhetők el munkái, de rendszeresen találkozhatunk vele az Antropos által megrendezett art&design vásáron, a Wamp design vásáron, illetve a Mome Fair-en.

További munkái figyelemmel kísérhetők facebook oldalán! https://www.facebook.com/mezeienikoceramics/

 

 

 

 

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment