Tüntetések és útzárak jönnek: így demonstrál Magyarország a héten

A múlt héten sem volt hiány demonstrációkból és útzárakból, és ez ezen a héten is így lesz. Összeszedtük, hol, mikor, mire lehet készülni.

A sort ma Cegléd kezdi, ahol az Elegünk van! csoport a múlt heti forgalomlassító autós demonstrációk után január 14-én, 16-án és 18-án is hasonló akciókat szervez, mindhárom alkalommal háromnegyed négykor indulnak a Mozdony utca végén lévő piactól.

Január 16-án 17:30-tól Székesfehérváron már második alkalommal lesz demonstráció (az első tüntetésen több mint ezren voltak, ami kifejezetten nagynak számít a város viszonylatában), a mostani megmozdulást is a Hajrá Fehérvár csoport szervezi a rabszolgatörvény és a kormányzati médiatúlsúly ellen. Mint írják:

„Üzenjük meg közösen: Székesfehérvár ellenáll!”

Szentmártonkáta és Nagykáta között január 17-én reggel 9 és 12 óra között lesz félpályás útlezárás, ezt a Civil Ellenállók Szentmártonkáta csoport szervezi.

Január 18-ra a Yellow Vest HUN csoport hirdetett félpályás útlezárást Budapestena Váci útra, a Westend elé, méghozzá a délutáni csúcsforgalom idejére (16 és 22 óra közé). Azért ide, mert „ egy igen fájó ponton fog ütni”.

A legsűrűbb napunk egyértelműen a szombat lesz: január 19-én rengeteg vidéki városban tartanak majd tüntetést.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment