Szülők a tanárhiányról: bölcsész tanít matematikát, tesitanár magyart

Nincs országos tanárhiány, teljesen természetes a fluktuáció – állítja a Klebelsberg Központ. A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített, a 24.hu-n bemutatott  felméréséből azonban kiderül, a pedagógushiány már sok helyen a hatékony tanulás lehetőségét is megvonja a diákoktól. Matematika- és angoltanításban már kritikus a helyzet.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

Az utóbbi időben rengeteg adat látott napvilágot arról, mekkora a pedagógushiány az országban, a kormány azonban hárított. A reakció szerint természetes a fluktuáció, nem beszélhetünk országos problémáról. Mivel részletes statisztika nem volt, a Szülői Hang Közösség online szülői felmérést készített a tanárhiányról és az azzal összefüggő problémákról.

Bár az eredmények nem tekinthetőek országosan reprezentatívnak, az összesen 5281 kitöltő önkéntes részvételével lezajlott adatgyűjtés az eddigi legszélesebb körű ilyen jellegű felmérés, melyből a többi közt kiderül, hogy

  • a szülői visszajelzések 45 százalékában jeleztek súlyos tanárhiányt: valamelyik tantárgyból legalább két héten keresztül nem volt érdemben tanítás,
  • a tanárhiány mindegyik iskolatípusnál jelentős, de legnagyobb mértékben a szakképzést érinti: 65 százalék tapasztalt legalább súlyos mértékű tanárhiányt,
  • a váratlan tanárváltás (fluktuáció) igen gyakori a közoktatásban: egy év alatt az esetek 44 százalékában történt váratlan tanárváltás legalább egy tantárgyból,
  • tízből kilenc szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a pedagógusoknak, és nem megfelelőek a munkafeltételeik sem.

A tanárhiány legegyértelműbb jele az, amikor a tanóra érdemben nincs megtartva: ez jelentheti azt, hogy a tanóra elmarad, azt, hogy az órát helyettesítéssel megtartják ugyan, de az nem megfelelő. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy  a tanár beteg lett, vagy felmondott és éppen az utódját keresik.

Több oka lehet annak, hogy miért nincs érdemben megtartva az óra: lehetséges, hogy az iskola nem tud szakszerű helyettesítést biztosítani, de az is elképzelhető, hogy elvileg szakszerű helyettesítés zajlik (és így is van az óra elkönyvelve), a tanárnak azonban nincs kellő ideje, energiája felkészülni az órára. A gyerek és a szülő szempontjából azonban tulajdonképpen mindegy, mik az okok, hiszen az eredmény ugyanaz: nincs érdemi oktatás.

Attól függően, hogy hány hétig marad ki az érdemi oktatás egy adott tantárgyból, különböző súlyosságú lehet a tanárhiány. A Szülői Hang szerint a legalább két hétig tartó kimaradás súlyosnak tekinthető, hiszen ez már jelentős elvesztegetett idő, és ekkora kimaradást már nehéz pótolni.

A cikk folytatása a 24.hu oldalon.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment