Százéves budai villát kapott az Orbán Ráhel-féle állami divatügynökség

Míg több száz embert bocsátottak el a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, az ezért belefért a költségvetésbe, hogy Orbán Ráhelhez közeli Magyar Divat és Design saját irodaházba költözhessen.
Bár a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ) is utolérte a központi közigazgatáson korábban végigsöprő leépítési hullám – a szervezetnél és a hozzá tartozó vállalkozásoknál több száz alkalmazottnak mondtak fel -, azért arra mégis volt keret, hogy a hozzá tartozó állami divatügynökség egy száz éves villát kaphasson Budán – írja a 24.hu.
Az állami divatcég – ahol Orbán Ráhel ismeretségi köréből kerültek ki a vezetők – azzal jött létre, hogy a kormány az országgyűlési választás előtti hetekben rendeletben bővítette az MTÜ feladatkörét a divat- és designipari stratégiaalkotással. A kormány egy határozatban azt is előírta az ügynökségnek, hogy 150 millió forintból alapítson egy kisebb ügynökséget, amely kizárólag a divattal foglalkozik, és rögtön további 150 milliós támogatást is biztosított a 2018-as működésre az így létrejövő Magyar Divat és Design Ügynökségnek.
A divatügynökséghez került, villaépületből kialakított irodaházat korábban hosszú ideig egy reklámcég bérelte. Most az állami ügynökség megjelenése után felújítási munkák kezdődtek az ingatlanon. A költözés részleteivel kapcsolatban kereste a portál az MTÜ vezetőjét, Guller Zoltánt, akitől érkezett válasz.
Nem teljesen világos, hogy az állami divatügynökség mivel tölti napjait: az eredeti célról, a szakmai stratégiaalkotásról a hivatal gyors gyarapodása ellenére eddig nem sokat lehetett hallani. Az ügynökségnek még egy olyan hivatalos honlapot sem sikerült összehoznia, ahol nyomon követhető lenne, hogy ki milyen posztot tölt be, miért felel a szervezetnél. Az viszont igen szembetűnő, hogy a szervezet egyre több eszközt felhasználva igyekszik nemzetközi szinten is helyzetbe hozni azokat a cégeket, amelyek jó kapcsolatokat ápolónak Orbán Ráhel körével, írja a portál. És az ügynökség Facebook-oldala lényegében államilag támogatott reklámfelületet biztosít a kiválasztottak közé került márkáknak.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment