Reklámfogás volt az Index elérhetetlenné válása

Hétfő délelőtt váratlanul elérhetetlenné vált az index.hu hírportál. A látogatókat csak egy hibaüzenet fogadta,a mely szerint

igyekszünk minél előbb, változatlan formában újra elérhetővé tenni az Indexet, és továbbra is függetlenül tájékoztatni minden olvasónkat.

Az oldal időközben ismét elérhetővé vált. Hivatalosan nem tudjuk, hogy technikai probléma támadt, vagy pedig egyéb okból állt a szolgáltatás.

Elindult viszont egy másik oldal, a tamogatas.index.hu, amelyen támogatókat toboroznak. A szlogen szerint nincs másik Index, ezért érdemes támogatni a működését. Feltételezhető, hogy hírportál elérhetetlenné tétele része annak a kampánynak, amellyel a szerkesztőség megpróbálja anyagilag is függetleníteni magát a nemrég tulajdonost váltott CEMP-csoporttól.

Tóth-Szenesi Attila főszerkesztő közleményében azt írja: az Index sorsa szempontjából életbevágó a hirdetéseiket értékesítő CEMP SH, valamint a szerkesztőségi rendszert biztosító és fejlesztő cég. Ezekben nemrég feltűnt Oltyán József vállalkozó, aki nem mellesleg a KDNP-ben politizál is. A főszerkesztő azt írta: azért kapcsolták le egy időre az Indexet, hogy „akinek fontos, átérezhesse, milyen lenne, ha nem lennénk”. A szerkesztőség most azzal próbálkozik, hogy pénzt kérnek az olvasóktól, hogy a lehető legkevésbé függjenek a CEMP-től. Tóth-Szenesi szerint van még rajtuk kívül is független szakmai műhely a magyar médiában, de nincs másik, amit naponta egymillió ember olvasna.

– Forrás: Népszava.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment