Megszólalt a plakátarc: “Orbánt a politika trágyadombjára kellene küldeni”

Mostanság hamar plakátra kerül, aki bírálattal illeti a kormány munkásságát, legyen az itthoni, vagy külföldi politikus. Guy Verhofstadt jellegzetes metszőfogközével, hajával és szemüvegével kifejezetten alkalmas arra, hogy riogassák vele a magyar állampolgárokat, ám ez a cirkusz a politikai nézetére épül, a külcsín csak épp kapóra jön a kormány PR-osainak.

De miért került a Fidesz tiltólistájára a belga politikus? Természetesen azért, mert élesen bírálja az Orbán-kormány működését. Legutóbb például azt nyilatkozta, hogy „Orbánt a politika trágyadombjára kellene küldeni”. 

Verhofstadt szerint az Európai Parlamentben nemrég lezajlott eseményeknek fel kellett volna nyitnia a magyarok szemét, a kormányt pedig arra kényszerítenie, hogy önvizsgálatot tartsanak. Orbánék ezzel szemben fokozott erővel folytatják aknázó tevékenységeiket, mutogatós szitkozódássá silányítva a politikát. Miniszterelnökünk ugyanis már a személyeskedéstől sem riad vissza a Verhofstadt ellen indított hadjáratában.

Erre a következő szavakkal reagált az EP-képviselő:

A folyamatos ellenségkeresés határozta meg a Fidesz politikáját az elmúlt nyolc évben. Orbán leghangosabb európai parlamenti kritikusaként kiváló célpontja lehetek a propagandagépezetének.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment