Kormánybiztos lett Lázár János

Meglepő kormánybiztosi kinevezés szúrhatott szemet a kedd esti Magyar Közlöny olvasóinak: a kormány friss határozata szerint október 1-jétől a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság állami feladatainak koordinálásáért „Lázár Jánosországgyűlési képviselő” felel majd a jövőben – írja a hvg.hu.

Hogy miért tért ki a volt kancelláriaminiszter „közlegényi” státusára külön is a határozat, azt nem tudni (nem szokás), de tény, Lázár János az áprilisi választások óta valóban már „csak” képviselő. Korábbi állítása szerint maga akart hátrébb lépni a nagypolitikából, hogy választókörzetére, Hódmezővásárhelyre koncentrálhasson, ezért nem vállalt szerepet a negyedik Orbán-kormányban sem.

A volt miniszter valódi motivációját egyelőre senkinek nem sikerült megfejteni, a parlamentbe mindenesetre nemigen jár be, saját videoblogja tanúsága szerint kedélyesen járja választókörzete településeit, miközben a „háttérből” olykor beszólogat a miniszterelnöknek.

Néha pedig mindezek ellenére különböző megbízásokkal dobják meg, mint augusztusban például, amikor dohányzásügyi miniszterelnöki biztossá nevezte ki Orbán Viktor. (Júliusban még arról szóltak a hírek, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka tram-train-vonal miniszteri biztosává nevezné ki az innovációs miniszter, ez azonban (még) nem történt meg.)

A 2004-ben privatizált 2016 novemberében visszaállamostott Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t-nek amúgy korábban is volt kormánybiztosa: 2016 januárjától 2018 májusáig Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára töltötte be a tisztséget.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment