Kilencvenkét százalékkal kevesebb migráns jön Európába, de Bakondi Györgyöt ez nem zavarja

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint nem csökkent az illegális bevándorlás szervezettsége és irányítottsága, a migrációt szervezők és embercsempészek folyamatosan figyelik az országok intézkedéseit. Bakondi György az M1 péntek esti műsorában azt mondta, a magyar határ lezárása után Horvátország felé terelődött a fő útvonal, most a nyugat-balkáni országok is erősebben lépnek fel, és a szervezők, csempészek új irányokat keresnek.

A szakember hangsúlyozta, a politikai helyzet megváltozott a nemzetállamokban, már nem gondolják, hogy jó, ha egyre több migráns érkezik, ezért visszaállítják a határellenőrzéseket. Ez viszont a schengeni egyezményt sodorja veszélybe, viszont egyik országnak sem érdeke, hogy a belső határokon nehézkes legyen a mozgás. Ezért is lenne fontos – tette hozzá Bakondi György – , hogy a migrációt lehetőség a schengeni határoktól minél távolabb feltartóztassák.

Bakondi Györgyöt láthatólag az sem zavarja túlságosan – fűzhetjük hozzá – hogy az EU part- és határvédelmi ügynöksége, a Frontex pénteki közlése szerint ötéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma 92 százalékkal alacsonyabb volt a migrációs válság csúcspontján, 2015-ben regisztrált több mint egymilliónál.

168óra.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment