Hogyan lehet megdönteni Orbán Viktor rendszerét?

Ki az igazi, és ki őfelsége ellenzéke? Érdemes-e egyáltalán ma ellenzékben politizálni? Felugrunk-e az összefogás vonatra? Az alfahir.hu Ungár Péterrel és Stummer Jánossal beszélgetett.

Önök ellenzéki képviselők még? Ungár Péterrel szemben a 444 vetette fel, hogy már nem is nevezhető annak, a Jobbik pedig a Stop Soros megszavazásával csapta ki sokaknál a biztosítékot. Így most egyre többen kérdezhetik önöktől: ellenzékiek-e egyáltalán a pártjaik?

Stummer János: A kérdést én inkább úgy teszem fel magamnak: mit ér 2018-ban a harmadik kétharmaddal szemben ellenzéki képviselőnek lenni? Tisztában voltam vele, hogy valami ilyesmire kell készülnöm, de nekem személyesen jelentett rendkívül nyomasztó élményt, amikor először szembesültem azzal hogy az üres kormánypárti padsoroknak beszélünk. Én nem is szeretnék csupán ellenzéki képviselő lenni. Szerintem akkor használjuk jól a következő négy évet, ha nem ellenzéket, hanem ellenállást építünk Orbán rendszerével szemben.

Ungár Péter: Ez “a ki a legellenzékibb?” verseny nagyon érdekes, és biztosan nagyon foglalkoztat bizonyos közéleti szereplőket, meg aktivista újságírókat, de igazi jelentősége ennek nincs. Nemrég jött ki a Medián mérése, amely szerint a Fidesz népszerűsége négy százalékponttal csökkent, ám ez a háromszázezer ember nem ment át egyik ellenzéki párthoz sem, a bizonytalanok táborát gyarapítják. Ez az igazi gond. Egyébként én eleve abszurdumnak tartom, ha valaki “ellenzéki képviselőként” határozza meg magát. Én a saját öndefinícióm szerint országgyűlési képviselő vagyok, akinek az a dolga, hogy képviselje a választóit. Ha annyiról fog szólni az ellenzéki politika, hogy mindannyian felállunk napirend előtt, és azon versengünk ki tudja Orbán Viktort a lehető legrosszabb minőségű embernek nevezni, akkor ugyanazon a 15 százaléknyi hardcore ellenzéki szavazón fogunk osztozkodni. Ahelyett, hogy azokat az embereket szólítanánk meg, akik sajnos idén ismét alkotmányozó többséget adtak a Fidesznek.

S.J.: A következő egy évben el fog dőlni, hogy ki melyik kategóriába kerül: ki lesz őfelsége ellenzéke azzal, hogy kollaborál a NER-rel, ki lesz a NER hasznos hülyéje, és ki fogja felvállalni azokat az az ütközéseket, és meccseket, amelyekért a szavazók százezrei, milliói odaküldtek minket az Országgyűlésbe. A valóban rendkívül korlátozott mozgásterünk semmivel sem csökkenti a felelősségünket.

Ezzel a kollaboráns szereppel azért az LMP-t és a Jobbikot is megvádolták, nem is egyszer. Az “őfelsége ellenzéke” szerep a balliberális sajtó egy részében a Jobbik és az LMP állandó jelzője lett, mondván, milyen párt az, amelyik együtt szavaz a parlamentben a kormánnyal, milyen párt az, amelyik nem szavaz együtt “Az Ellenzékkel” az Európai Parlamentben. Nem félnek, hogy ez a fajta kollaboráns jelző önökre ég?

U.P.: Ki szolgálja ki jobban Orbán Viktor rendszerét? Az, aki egy olyan kérdésben együtt szavaz a Fidesszel, amit direkt úgy fogalmaznak meg, hogy a legtöbb embert felállítsák egy ellentétpárba – és amiben mindig ők lesznek többségben – vagy az a hasznos hülye inkább, aki pontosan elmondja azt a szöveget, amit elvárnak a kormányoldalról, hogy utána be lehessen vágni az Echo tévébe és riogatni vele a jobboldali szavazókat? Melyik a hasznos hülye? Mondjuk az a szocialista párt, akik Gyurcsány Ferencnek megcsináltak egy frakciót, azért, hogy most négy éven keresztül minden jobboldali, vagy nem baloldali szavazó rémálmát meg lehessen hallgatni öt percben, havonta? Vajon melyik szolgálja ki jobban a rendszert? Ha mindig csak azt lehet mondani, hogy Orbán szorozva mínusz egy, akkor nagyon kiszámítható lesz az ellenzék, és így könnyen legyőzhető is.

Az ellenzéki sajtó egy része viszont önről mondja azt, hogy ön maga a NER, vagy legalábbis annak része.

U.P.: Ameddig ennyi érvük van ellenem, addig valamit jól csinálok. Jó, igen, az édesanyám az aki. Ugorjunk, jöhet a következő érv.

De édesanyja az üzlettársa is.

U.P.: Igen, édesanyám az üzlettársam is, ami onnan ered, hogy meghalt édesapám. Ennyi. Én ugye kéthetente lebukok, mint Fidesz-ügynök, ebben semmi új nincsen. Ez így volt már édesapám halálakor, ez a helyzet azóta sem változott. Nem tudom, hova tudnék még lebukni.

S.J.: Nem Ungár Péter üzletrészén múlik az Orbán-rendszer megdöntése. Sokkal inkább azon, hogy akik kívül esnek a hasznos hülyék és az őfelsége ellenzéke kategóriákon, azok képesek lesznek-e meghaladni azt a politikai diskurzust, amit Orbán kialakított. Említették a Stop Soros, vagy most a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos állásfoglalást. Én ezt úgy képzelem el, hogy amikor belépek az Országház üléstermébe egy óriási tükörterembe lépek, ahol bárhova nézek, látom magamat, de mégiscsak egy torz képet kapok. Az itt folyó viták is ilyen tükör által homályosan láttatott, mesterséges konfliktusok, amelyeknek szinte semmi kötődése nincs a mindennapok rögvalóságához. Ezt kell megérteni, és ezen kell végre túllépni. Lépjünk fel úgy az Orbán-rendszer ellen – ne csak az Orbán családdal szemben, hanem az ő érdekeit alátámasztó helyi kiskirályokkal, oligarchákkal szemben is – hogy az emberek végre azt érezzék, hogy na, végre valaki kihúzta a hüvelyéből a kardot.

Ez volna az az ellenállás, amiről beszél most a Jobbik is? Ez egy jól hangzó fogalom, de ebbe a vonatrobbantástól a karakán ellenzéki politizálásig nagyon sok minden belefér.

S.J.: Társadalmi mozgalommá kell ennek kiszélesednie. Nem az az érdekes, hogy mit csinál a Jobbik, a Jobbik elnöke, vagy tagjai, hanem az az érdekes, hogyan tudnak egy ilyen folyamat katalizátoraként fellépni. Hogyan tudják az emberek fejébe elplántálni azt a gondolatot, hogy az ő személyes cselekedeteik apránként fel tudják morzsolni Orbán hatalmát. Nekünk ellenzéki képviselőknek, ellenálló képviselőknek ebben kell őket segíteni. Szemléletes példa: hány olyan hír volt az elmúlt hónapokban, hogy fideszes mamelukokat neveztek ki iskolák élére, úgy, hogy sem a tantestületeknek, sem a szülői munkaközösségnek nem tetszett ez, mégis tojtak rá magasról odafent. Egy ellenálló mit csinál ilyenkor? Amint talál egy jobb helyet a gyerekének, kiíratja abból az iskolából.

Az emberektől várják az ellenállást? Nem inkább ők várhatnák önöktől?

S.J.: Ennek egy felismerésnek kell lennie, hogy én úgy tudok tenni a rendszer ellen, ha ezt a saját életemben, környezetemben kezdem el.

U.P.: Szerintem nagyon sokszor – és remélem erre gondoltál – kicsi helyi ügyek, amelyek nem kapják meg az országos nyilvánosságot, sokkal jobban megmutatják, hogyan lehet fellépni a rendszer ellen. Az én kedvenc témám: a hatvani bűz esete. Lőrinciben, Hatvan mellett van ez a telep, ami miatt elviselhetetlen a levegő minősége a városban. Két dolog: azt mindannyian tudjuk, ha a XII. kerületben, a miniszterelnök háza mellett lenne ez a telep, akkor nem maradhatna ott sokáig, ahogyan most Hatvanban van évek óta. A másik pedig, hogy a hatvani polgármesternek is szembe kellett mennie egy idő után az ottani országgyűlési képviselővel, mert tudja, hogy el fogják kergetni az emberek a következő önkormányzati választáson, ha nem csinál semmit. Ezek azok az ügyek, amelyek megmutatják az embereknek, hogy a magyar állam nem mindenkinek ugyanolyan szinten szolgáltat, vagy nem véd meg mindenkit ugyanannyira. Mutatják azt is, hogy ott helyben kell tudni elszámoltatni a rendszer helyi kegyeltjeit, a polgármestert, az alpolgármestert. Szoktuk mondani, hogy ezek az emberek nem a helyi érdekeket képviselik a Fideszben, hanem a Fidesz érdekeit képviselik helyben.

S.J.: A magyar embereket arra kell ráébreszteni, hogy Magyarország nem szabad, Magyarország nem biztonságos ország. Orbán egy olyan torz országot épített fel az utóbbi nyolc évben, amihez talán a csak a ’89 előtti államberendezkedés volt hasonló. Elhiteti széles tömegekkel, hogy hazánk biztonságos, hogy megvédi őket a migránsoktól vagy Sorostól, ahogyan a rendszerváltás előtt az imperialistáktól védték meg az országot. És még kerítésünk is van hozzá. Miközben nincsen biztonságban az utolsó előtti utcában az egyedül élő néni, nagyon sok helyen nincsen közbiztonság az országban, nincsen biztonságban a polgár vagyona, megtakarítása, vállalkozása. Hát hány olyan sztorit ismerünk, hogy van egy jól menő cég, ahova egyszer csak bekopognak, hogy 15-20 százalékért megvesszük, ha meg nem adod, akkor jön a NAV és szépen bedöntünk. Biztonságban van a magyar ember akkor, amikor a magyar állam nem tudja garantálni, hogy egészséges élelmiszerhez jussunk, amikor nagyon sok helyen nem folyik egészséges ivóvíz a csapokból? Van olyan komplett magyar megye, Békés, ahol elcsalt uniós pályázatok útján Aradról hozzák a vezetékes vizet. Barna vagy szürke víz folyik a csapokból, ami ráadásul egészen elképesztő módon büdös is. Nem hogy inni nem lehet belőle, fürödni sem lehet benne. Ez a biztonság hiánya, erről kell beszélni.

A szándék tehát megvan, de ez nem biztos, hogy elég. Lesz elég erejük ehhez a küzdelemhez? Hiszen attól hangos a sajtó, hogy az LMP szétesik, egymásnak mentek, a Jobbik meghasadt és konfliktusok vannak.

U.P.: Nem gondolom, hogy ez az LMP legerősebb három hónapja volt.

Ez azért erős állítás is lenne.

U.P.: Igen, így van. Én azt gondolom, hogy most kell lerendezni a belső ügyeket. Én nem akarom beindítani az összefogás bohócvonat szerelvényét, csak azt akarom mondani, hogy abból a szempontból van igazsága az ellenzékkel elégedetlen választóknak, hogy ez a jelenlegi pártstruktúra politikai siker elérésére alkalmatlan. Ennyi párt, ami hasonló dolgokat mond, nem feltétlenül kell, hogy külön legyen. Ezzel persze nem akarok belemenni az összefogás vitába…

Már bele is ment…

U.P.: Szerintem meglepő és értékalapú együttműködések kellenek és ezt honorálni fogják a választók.

Diplomatikus válasz. Az LMP történetének legjobb eredményét érte el, mégis van egy kvázi névtelen, a közvélemény számára alig ismert testület a párton belül, az Etikai bizottság, amely időnként kivégez egy-egy politikust a korábbi döntéseik miatt. Országosan ismert, felépített politikusokat. Van a párton belül igény, hogy ezen a rendszeren változtassanak?

U.P.: Én mindig is a centralizáció híve voltam, korábban nagyon kisebbségben voltam ezzel, ma már az én álláspontom került többségbe.

S.J.: Lesz erőnk. Akkor is azt mondom, ha azért rajtunk is nyomot hagyott az elmúlt néhány hónap. Számos korábbra visszanyúló belső konfliktus került napvilágra. Ez tulajdonképpen elkerülhetetlen volt, de aki menni akart, már elment. Aki máshol látja a politikai boldogulását, az már más politikai közösségben van. Én merem azt gondolni, hogy aki itt maradt ebben a pártban, az a most szombati pártkongresszuson hitet fog tenni az ellenállás politikája és a társadalmi mozgalom mellett. Ez már a harmadik ciklus lesz, amit az ellenzéki pártoknak kétharmaddal szemben kell végigzakatolni. Az előző két ciklusban jó néhányan elhullottak, egy-két ujjamon meg tudom számolni azokat az erőközpontokat, akik még nem abban a koordináta-rendszerben mozognak, amit Orbán Viktor elvár. Akik meg tudták tartani a függetlenségüket és mozgásképességüket az elmúlt nyolc évben, azoknak megújulásra lesz szükségük. Ha ugyanazt nyomatjuk a következő négy évben, mint eddig, akkor körberöhögnek bennünket. És még egy fontos dolog: azt én egy hagymázas álmoknak gondolom, ha bárki is azt gondolja, hogy 2022-ben nem pártokra, hanem valami pártok fölött álló dologra fogunk szavazni, és ezzel buktatjuk meg a hatalmat. Nem. 2022-ben is pártok fognak elindulni a választáson. Ha valaki mutat nekem egyetlen apró, nüansznyi jelet arra vonatkozóan, hogy Orbán Viktor teljesen át akarja rendezni a sakktáblát, akkor azt meghívom valamire. De nem lesz. Pontosan ez a rendszer lesz, ebben a koordináta rendszerben kell boldogulni.

Ungár Péter előbb felugrott az összefogás vonatra, majd gyorsan le is ugrott róla, de mi azért még robognánk egy kicsit ezen a járaton. Közeleg az helyhatósági választás, a magyar politikának már nem sok ideje van arra, hogy ezen lamentáljon. És az elmúlt hónapokban elhangzott azért néhány konkrét nyilatkozat is, mind LMP-s, mind jobbikos politikusoktól, amelyekben arról beszéltek: valamiféle partnert látnak a másik pártban. Ez az összefogás vonat működhet?

U.P.: Én látok ebben fantáziát, de nem gondolom azt, hogy az LMP-Jobbik együttműködés mindent megoldana. Ez önmagában nem szünteti meg azt a tartalmi problémát, amivel most az ellenzéki politika küzd. Vannak viszont olyan alapvető állítások, amelyekben nagyjából egyetértünk. Például Magyarország helye a világban, vagy, hogy hogyan értékeljük a 2010 előtti és utáni világot, mennyire értékeljük ezt folytonosságnak, vagy arról, hogy mit gondolunk magáról a rendszerváltoztatásról, és miért ezt a szót használjuk, miért nem a rendszerváltozás szót. Ezek azért jóval több kapcsolódási pontot jelentenek, mint amikor Karácsony Gergő leül egy füzettel és összead hat számot – amelyek ráadásul mind egyjegyűek. Nekem már az is örömet szerez, ha látom a liberális értelmiség reakcióit erre a felvetésre. Ugyanaz a kör, amely Schiffer Andrást 2014 körül nyílt levélben szólította fel a lemondásra, mert leült a Jobbikkal vitatkozni, idén  április előtt felszólított mindenkit, hogy fogjon össze a Jobbikkal, majd most újra leszidnak, ha mi nyitunk a Jobbik felé. Engem ez a műsor kifejezetten szórakoztat.

S.J.: Nekem személyesen vannak jó tapasztalataim LMP-s politikusokkal. Tisztességes, józan, hazájához hűséges, a jelenlegi rendszerrel szemben és az elmúlt 28 év összes bűnös disznajával semmilyen alkut meg nem kötő politikusokat ismertem meg. Amit Péter mondott a hatvani üggyel kapcsolatban, az nagyon is közös pont. Ezekben a helyi közösségek számára fontos ügyekben azoknak az embereknek, akik kívül esnek a jelenlegi rendszeren, kívül esnek őfelsége ellenzékén, meg az udvari bolondokon, azoknak igenis össze kell dolgozniuk.

U.P.: Az udvari bolondok nagyon jó kifejezés, ezt ellopnám, ha lehet.

S.J.: Nyugodtan.

Április óta mi volt az az ügy, vagy történés, amin a legjobban felhúzták magukat?

U.P.: Az ápolási díj. Erről Jánosnak volt is egy nagyon jó posztja a Facebookon. Elfogadtuk úgy a költségvetést, hogy 150 milliárd forintokat dobáltunk ide-oda, teljesen érthetetlen dolgokra, de ezt a nyolcmilliárdos tételt nem sikerült megoldani.  Semmi, de semmi indokot nem tudott a kormányoldal felhozni. Ezt a kezdeményezést egyértelműen csak azért dobták vissza, mert az ellenzék vetette fel. Szégyenteljes történet ez, amelyre semmilyen épeszű magyarázatot nem látok.

S.J.: Annyira rövid idő alatt meg tud oldani Orbán bármit, ha akarta volna, ezt is. Láttuk ezt az elmúlt években elégszer. Mégis, ezeknek a rendkívül nehéz körülmények között beteg szeretteiket ápoló embereknek, akik 52 ezer forintból, vagy annál is kevesebből élnek, amikor bementek tárgyalni a kormánnyal, egy habos-babos nagy büdös semmit tudtak csak adni. Közben Kásler Miklósnak egy tollvonással másfélszeresére emelték a fizetését. Összességében engem a legjobban nem egy-egy adott történet, vagy momentum irritál, hanem az, hogy a jelenlegi hatalom áprilisban iszonyatos erejű visszaigazolást kapott arról, hogy tényleg az égvilágon mindent megtehetnek. Na, ebből a lelkiállapotból kell kizökkenteni őket. Perszonalizálni kell a politikát, személyesen kell számon kérni helyben nem csak Orbánt, de mind a 106 választókerület fideszes vezetőit, az összes fideszes képviselőt. Tetemre kell hívni ezeket az embereket a saját közösségeikben.

És ez majd megrengeti a rendszert? Látszik ma egyáltalán bármi, ami képes kikezdeni a NER alapjait?

S.J.: Az újkígyósi TSZ-ben, ahol apám dolgozott, ’83-ban odament az emberekhez az esztergapad mellé egy fickó azzal, hogy ennek a rendszernek meszeltek, van itt egy ellenzéki mozgolódás, gyertek csatlakozzatok. Mindenki csak legyintett: francokat, nem fognak ezek a komcsik eltakarodni soha. Na, most ehhez képest hét év múlva szabad választásokat tartottak, ahol az az ember, aki akkor megkereste, képviselőjelölt volt. Ma is rengetegen állnak az esztergapad mellett és legyintenek: sose lesz ennek vége. És nem csak ők gondolják így, de a fideszes vezetők, képviselők, helyi kiskirályok is. Egyetlen ember készül a NER utáni világra: Orbán Viktor. Ezért keresi a helyét az európai színtéren mert abban reménykedik, hogy ott akkor is lesz jövője, ha itthon elkergetik.

U.P.: Szerintem ez így éppen annyira nem igaz, mint, hogy majd megmentenek a brüsszeli tankok. Azt persze a mátrixból már tudjuk, hogy “ami egyszer elkezdődik, annak egyszer vége is lesz.” Vége lesz ennek is. Egy ilyen centralizált, egyetlen személyhez kötődő rendszernek hirtelen szokott vége szakadni. Ha Orbán elveszti a varázsát, vagy bármilyen más módon kiesik a vezető szerepből, ezt a szisztémát sem Lázár János, sem senki más nem tudná működtetni, akit nem Orbán Viktornak hívnak. Az az igazán fontos, hogy legyünk erre felkészülve. Ne az legyen, ami a rendszerváltoztatás idején volt, amikor sok mindennek meg kellett változnia, hogy minden ugyanúgy maradhasson.

S.J.: Addig kell megegyezni a rendszer felszámolásának, az elszámoltatásnak, vagy akár egy lusztrációs szabályozásnak a mikéntjéről, ameddig a fideszesek még nem keresik a módját annak, hogyan lehetne kibújni az összeomló ház alól. Erről a kampányban jelszavakon, lózungokon túl alig mondtunk konkrétumokat. Éppen akkor kell leülni az ellenzéki erőknek erről egyeztetni, amikor még megdönthetetlennek tűnik ez a hatalom.

Ez a beszélgetés eddig egy death metal album. Van benne súly, van benne sötétség, harag, meg elszánt harciasság is. Tegyünk már fel erre az albumra egy vidámabb nótát is! Mi az, aminek április óta örülni tudtak? Mondjanak egy jó hírt az elmúlt fél évből!

U.P.: Az Európai Parlament két remek döntést is hozott: eltörlik a roaming-díjat, és betiltják a méhek pusztulásáért felelős veszélyes vegyszereket, a neonikotinoidokat. Ezeknek tudtam szívből örülni.

S.J.: A Magyar Nemzet beszántása nagyon rossz hír volt, de az, hogy a nemzetesek nem adták fel, és megcsinálták a Magyar hangot, az engem személyesen nagyon felvillanyozott és inspirált. És ezzel együtt kialakulóban van egy egész alternatív nyilvánosság, amely nem csak a NER-ről, de minden más rendszerről is le tud válni, nem függ a politikától egyáltalán. Na, ez klassz dolog.

– Forrás: alfahir.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment