Hiába hagyott hátra egymilliót a temetésére egy férfi, az állam behúzta a pénzt, és ő még mindig nincs eltemetve

Az RTL Híradó hétfőn számolt be arról, hogy augusztus óta nincs eltemetve egy daganatos betegségben elhunyt újbudai férfi.

A férfinak nem voltak hozzátartozói, csak barátokkal tartotta a kapcsolatot, ők voltak megadva kapcsolattartónak az orvosához is. Az orvos augusztusban értesítette egyiküket, hogy a férfi – aki egyébként mozigépészként dolgozott – nem jelent meg a vizsgálaton. A barátja erre rendőrök és tűzoltók segítségével behatolt a lakásába, de már csak a holttestét találták meg, napokkal korábban meghalt. “A televízió alá tett borítékban egymillió forintot” – mondta a férfi egyik barátja a Híradónak.

A pénzből a férfi ismerősei el akarták intézni a temetést, de az időközben a rendőrségtől az önkormányzathoz került pénzről kiderült, hogy az a férfi összes ingóságával és a lakásával együtt az állam tulajdona lesz (az örökös nélkül elhunytak tulajdona a jogszabályok szerint az államhoz kerül).

A Híradó megkereste az újbudai önkormányzatot is, ők azt írták, a halottvizsgálati bizonyítványt csak egy hete kapták meg, ami alapján csak hétfőn állították ki a halotti anyakönyvi kivonatot, így a köztemetési eljárás “ma indítható meg”.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment