Gémesi elérte, szállóra mennek a hajléktalanok, velük is ebédel

Klubrádióban Gémesi György azt mondta, Gödöllőn a hajléktalankérdés megoldott, a rászorulókat olyan szálló fogadja, ahol emberi körülményeket biztosítanak számukra. A Facebook-oldalára feltöltött videójában is azért kérte városa lakóit, hogy ne adjanak pénzt a hajléktalanoknak, mert az bátorítást ad nekik, hogy az utcán maradjanak, noha az nem megoldás.

A szállón humánusabb körülmények vannak, mint a szabad ég alatt, az utcai élet közegészségügyi, köztisztasági és közbiztonsági gondokat okozott Gödöllő főterén, ahol játszótér, bölcsőde, óvoda , iskola működik – tette hozzá a polgármester.

Gémesi György felkészülve a törvényre, már jóval a hatályba lépése előtt foglalkozott hajléktalanok ügyével, személyesen, név szerint ismeri őket. A polgármester csütörtökön együtt is ebédel velük a szállón, ahová végül beköltözött az a férfi is, aki ellen először intézkedtek az országban a  rendőrök.

Először visszament az utcára, de végül belátta, a szállón jobb neki. 

Gödöllőn elindult valami, azok is együttműködővé válnak, akik előtte nem voltak azok, hajlandóak bemenni a segítőhelyre, ahol ételt kapnak, meleg van, pszichológus foglalkozik velük – tette hozzá. Gémesi György szerint a vidéki városok – a fővárossal ellentétben – megoldották a problémát.

A polgármester elfogadhatatlannak nevezte, hogy Budapesten ez nem történt meg, nincs elég szálláshely (a kormány szerint van – a szerk.) Gémesi György szerint az államilag támogatott szociális lakásépítési program mellett a meglévő szálláshelyeket komfortosabbá kell tenni, ha kell, növelni a számukat és párbeszédet folytatni a segítő szervezetekkel, civilekkel.

Sokféle módon kell megközelíteni a kérdést, amit a kormányzat a törvényi szigorítás előtt elmulasztott. 

A gödöllői polgármester közölte, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége november második felére olyan kerekasztalt hív össze, amelyen önkormányzatok, karitatív, illetve szakmai, érdekvédelmi szervezetek és a kormányzat képviselői is részt vehetnek, hogy elkezdjék letenni egy országos projekt alapjait.

 – Forrás: 24.hu / Farkas György –

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment