Egy amerikai jelentés szerint is a Fidesznek lejtett a pálya a tavalyi választásokon

Nyilvánosságra hozta az amerikai külügyminisztérium éves jelentését a világ országainak emberi jogi helyzetéről. A dokumentumban Magyarországról és a tavalyi önkormányzati választások tapasztalatairól is írnak.

Sajtótájékoztatóján az amerikai diplomácia vezetője, Mike Pompeo hangsúlyozta, hogy az emberi jogi visszaélések feltárásával és az emberi jogokat tiszteletben nem tartó országokra gyakorolt nyomással lehet változást elérni. A jelentés elkészítésében a világban szolgálatot teljesítő több száz amerikai diplomata vett részt – írja az MTI.

A sajtótájékoztatón Pompeo mindenekelőtt az Iránban, Dél-Szudánban, Nicaraguában és Kínában uralkodó helyzetet marasztalta el. A jelentés részletesen kitér arra, hogy Iránban 20 embert ítéltek halálra és ezreket tartanak fogva előzetes tárgyalás nélkül pusztán azért, mert a jogaikért tüntettek. Az iráni kormányzat megtiltotta a helyi médiának, hogy a tüntetésekről tudósítson.

Dél-Szudánban a katonák politikai és etnikai hovatartozásuk miatt rendszeres szexuális erőszakot követnek el civilek ellen, Nicaraguában pedig a békésen tüntetőknek mesterlövészekkel, a kormány bírálóinak pedig börtönnel, halállal, vagy száműzetéssel kellett szembenézniük.

Kína és a munkatáborok

A jelentés erőteljes fenntartásokat fogalmazott meg a tárca jelentése Kínáról is.

“Az 1930-as évek óta nem volt ilyen rossz a kínai muszlim kisebbség helyzete” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Michael Kozak, a külügyminisztérium emberi jogokkal és demokráciával foglalkozó részlegének vezetője. “Alkalmanként emberek millióit gyűjtik be, munkatáborokba zárják, megkínozzák őket, lényegében megpróbálják teljesen megsemmisíteni a kultúrájukat, vallásukat és eltüntetni még a génjeiket is”. Kozak szerint Kína eleinte tagadta a munkatáborok létezését, de ma már legalább elismeri, hogy vannak, de ezeket szakmára kiképző központoknak nevezi és azt állítja, hogy önkéntes alapon működnek.

Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint Kína az elmúlt esztendőben jelentősen fokozta a muszlim kisebbség tömeges bebörtönzését a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.

Magyarország

Magyarországról szólva a külügyminisztérium jelentése megállapítja, hogy az ország többpárti parlamenti demokrácia, és idézi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőinek jelentését, miszerint az alapvető emberi és szabadságjogokat tiszteletben tartják, de “ellenséges légkörben gyakorolják.”

A jelentés szintén az EBESZ-re hivatkozva állapítja meg, hogy a tavalyi választásokon

a kormányzati tájékoztatási kampány jelentős részben megkülönböztethetetlen volt a Fidesz kampányától, egyértelmű előnyt biztosítva ezzel a Fidesznek.

A dokumentum megemlíti, hogy jelentés érkezett a civil szervezetek politikai megfélemlítéséről és a működésüket érintő jogi megszorításokról.

Szerepel a dokumentumban a magyar börtönökben tapasztalható túlzsúfoltság és esetenkénti fizikai erőszak is, és utal az alapvető jogok biztosának ezzel kapcsolatos jelentésére, illetve idézi az NGO-k vonatkozó jelentéseit is.

hvg.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment