Bródy Demjénről: Előnyös helyzetben van, aki lelkesen kiáll a Fidesz mellett

Ő pedig nem tartozik az ilyen művészek közé. Bródy János szerint a kormányhoz közel álló emberek döntenek arról, ki jelenhet meg a médiában.

Címlapinterjút közöl csütörtökön megjelenő számában Bródy János zenész-énekessel a Magyar Narancs abból az apropóból, hogy Bródy december 10-én, az emberi jogok világnapján tartja következő koncertjét. Mint írják: bár a Magyar Rádió nem játssza Akit a hazája nem szeretett című számát – amelyben szerepel a “És ellenség lesz mindenki, aki kételkedni mer” sor is -, a Youtube-on így is 167 ezren megnézték már a dal klipjét.

Hozzáteszi, azt ugyan nem érzékelte, hogy az NKA politikai alapon szelektálna a pályázatok között, “de a médiában való szereplés már elég jelentősen függ azoktól a szerkesztőktől, akiknek a főnökei elég jelentősen függenek a centrális erőtértől”.

A Magyar Narancs riportere visszautal arra az idén novemberi esetre, amikor Demjén Ferenc (aki 2007-ben, a Fidesz sajtóosztályán dolgozó Kaminski Fanny és Habony Árpád esküvőjén is fellépett) 25 milliós támogatást kapott az NKA-tól egy olyan koncertre, amely amúgy is százmilliós nagyságrendben termelne a jegybevételekből. Bródy erre úgy felel:

Nyilván előnyös helyzetben vannak azok a művészek, akik lelkesen kiállnak a Fidesz politikája mellett. Én nem tartozom közéjük, és csak addig maradok a színpadon, amíg az a közönséget érdekli. Már sokszor figyelmeztettek, hogy fogjam be a számat, mert ezzel csak ártok magamnak és a közönségem egy részét is elidegenítem, de azt hiszem, nekik sem a régi dalokkal van bajuk, hanem az újakkal. Közben úgy látom, hogy éppen az a baj velem, hogy én olyan maradtam, mint régen.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment