A nyolcadikos földrajzkönyv is a propaganda áldozatául esett

Jelentősen növekedett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy Magyarország a legjobb ország, ahol élni lehet.

Többek között ez a mondat szerepel egy nyolcadik osztályos földrajzkönyv egyik ábráján. A tankönyvről egy földrajztanár küldött képet az Indexnek, a pedagógus elmondta, az ábra az a tavalyi tanévben még nem szerepelt a könyvben, azóta tették bele a népesség fogyásáról, elvándorlásról szóló fejezetbe.

A tanár elmondása szerint a szöveg számos szakmai problémát felvet, hiszen nincs feltüntetve évszám, hogy mikori az adat, nem jelzik azt sem, milyen adathoz képest nő azoknak a fiataloknak a száma, akik szerint Magyarország a legjobb ország ahol élni lehet, illetve a forrás szerepe sem világos.

A pedagógus így annyit tud tenni, hogy nem éppen úgy tanítja az ábrát, ahogy azt a készítők tervezték, hiszen órán megbeszélik, a diákok melyik állítással értenek egyet, megvizsgálják az információ forrását, és azt, mennyire tekinthető függetlennek.

 

24.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment