A kormány most 1,7 milliárdért üzeni: Magyarország jobban teljesít

Egy régi szlogent népszerűsítenek újra a néhány napon belül induló „tájékoztató akcióban”.

Decemberben derült ki, hogy a kormányzat újabb médiakampányra készül, a Nmezeti Kommunikációs Hivatal (NKH) 1 milliárd 732 millió forintos keretértékben bízta meg Balásy Gyula-féle New Land Media Kft.-t és a Lounge Design Kft.-t a kampány kivitelezésével. Most a Magyar Idők megtudta, mi is lesz a kampány fő üzenete:

Magyarország jobban teljesít.

Ez szinte mindenkinek ismerősen csenghet, ez volt az a szlogen, amellyel a Fidesz a 20124-es választási kampányra ráfordult, és mind a mai napig használja. A kormánypárti lap szerint a „kommunikáció során több, kiemelt új intézkedés mellett az ország által elért legfontosabb eredményeket mutatják be. Így többek között szó lesz a minimálbér és a garantált bérminimum újabb nyolcszázalékos emeléséről, vagyis arról, hogy „2010 óta megduplázódott a dolgozóknak adható legkisebb bér”. Emellett tájékoztatnak majd a családtámogatások bővítéséről és a kisválallkozások adójának csökkenéséről.

A Magyar Idők szerint

az évről évre használt szlogen választásával a kormány hangsúlyozni szeretné, hogy számos területen ért el komoly előrehaladást az ország, azonban még távol vagyunk a kitűzött céloktól.

HVG.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment