Kína nem vesz át több szemetet a fejlett világból, mi pedig szép lassan elmerülünk a mocsokban

A fejlett világban több százmillió ember – köztük rengeteg magyar – igyekszik szelektíven gyűjteni a szemetet. Legalább a műanyagot és a papírt elkülönítjük a kommunális hulladéktól, majd külön kukába dobjuk, és egy picivel jobb lesz a lelkiismeretünk: ma is tettünk egy kicsit a bolygóért.

A Föld sorsa azonban ettől nem fordult jobbra, csak ebbe a hitbe ringattuk magunkat az utóbbi két évtizedben. Bármennyire elterjedtté is vált a szelektív hulladékgyűjtés a fejlett világban, az általunk megtermelt egyre több szemét nem tűnt el, nagyobb részét csak elszállították Kelet-Ázsiába.

Kína 2018 elején gyakorlatilag betiltotta a külföldi hulladék átvételét, ezzel pedig emlékeztette a fejlett világot, hogy a szemetünk nem tűnik el nyomtalanul. Azóta összeomlott a globális hulladékpiac, az egész világon brutálisan megnőttek az újrahasznosítás költségei. Ideje lenne végre szembenéznünk azzal, hogy a környezetvédelem vagy a hulladékfeldolgozás nem nemzetállami probléma, a szemét ugyanis nem tűnik el azzal, hogy átlépi az államhatárt. Ha nem akarunk belefulladni a szemetünkbe, az egyetlen megoldás, ha áttérünk minimális hulladékot termelő életmódra.

A szelektív hulladékgyűjtés az 50-es években kezdett terjedni az Egyesült Államokban, 1961-ben a szelektív gyűjtés már a Los Angeles-i polgármesterválasztáson is fontos téma volt. Igazán nagy üzletté azonban csak a 80-as években vált az iparág, Kína ugyanis ekkor kezdte átvenni a fejlett világ szelektív hulladékát. A feltörekvő kínai iparnak ez nagyon megérte, Kínában ugyanis olcsó volt a munkaerő, az iparnak pedig rengeteg nyersanyag kellett. A hulladékfeldolgozás munkaerőigényes iparág, de mivel Kínában pont olcsó munkaerőből volt rengeteg, az ország olcsóbban tudott nyugati hulladékból nyersanyagokat előállítani, mintha újonnan gyártotta volna le ezeket, hiszen ehhez elsősorban nem munkaerő, hanem tudás és technológia kellett volna, ami abban az időben Kínában nem igazán volt, vagy csak nagyon drágán.

Kína ezért az összepréselt fémhulladéknak, a műanyagpalackoknak és a papírnak is nagyon örült, fizetett ezekért a hulladékokért. Így jött létre a globális hulladékipar. Az európai vásárló vett egy üdítőt Londonban, a palackot szelektív kukába dobta, majd ezt a helyi hulladékfeldolgozóban összepréselték, hajóra rakták, több ezer kilométert utaztatták, Kínában pedig műszálat gyártottak belőle, azt ruhába szőtték, majd ruhaként visszautazott Európába. Hasonló volt a helyzet a papírhulladékkal is, abból általában kínai áruk kartondobozai készültek, aztán bennük utaztak Amerikába a kínai műszaki cikkek.

Hatalmas globális hulladékfeldolgozó és -szállító cégek nőttek ki a földből, a szemét kereskedelmével és világ körüli utaztatásával is dollármilliárdokat lehetett keresni. Úgy tűnt, Kína akármennyi hulladékot elnyel: 2016-ra már a világ összes importált műanyagszemetének majd 70 százalékát, több mint 10 millió tonnányit, Kínába, Makaóba és Hong Kongba szállították. Papírralhasonló a helyzet, ott 55 százalékos Kína aránya a teljes importból. Ezzel párhuzamosan Kína szomszédai, Indonézia, Malajzia, Thaiföld és Vietnam is fontos hulladékfelvevőkké váltak, igaz, részesedésük a piacon meg sem közelíti Kínáét.

Az utóbbi 20 évben azonban Kína gyökeresen megváltozott. Már nem olyan olcsó a munkaerő, a felemelkedő kínai középosztály pedig belföldön is egyre több szemetet termel, ezen kívül jobban törődik a környezettel is, amit a legálisan vagy illegálisan Kínába szállított szemét bizony komolyan károsít. Az egyre növekvő kínai keresetek tehát megdobták a hulladékfeldolgozás árát is, több szegmensben már jobban megéri nekik új nyersanyagot gyártani az újrahasznosított helyett. Éppen ezért 2016-tól csökkenteni kezdték az átvett hulladék mennyiségét, 2018. január 1-től pedig a Nemzeti Kard nevű programjuk keretében új szabályokat vezettek be a külföldi hulladék átvételére.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment