9 másodperc alatt feltörték az amerikai hadsereg egyik fegyverrendszerét

WannaCry vagy a Petya zsarolóvírusok megmutatták, mennyire sérülékenyek a hétköznapi felhsználók számítógépei, de valójában más rendszer sincs sokkal nagyobb biztonságban – írja a HVG. Az orosz hackerek például már az áramszolgáltatókat is támadják, de sikerült nekik az amerikai választási rendszert is feltörni. Mára talán mindenki belátja, milyen komoly védelemre van szüksége a katonai rendszereknek, kiváltképp az amerikai rendszereknek. Illetve: majdnem mindenki, a jelek szerint ugyanis az amerikai védelmi minisztériumnak például nem.

A tervek szerint a Pengadon idei költésgvetése 1660 milliárd dollár lesz (ez 469 ezer milliárd(!) forintot jelent). A pénz elköltése előtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Government Accountability Office,  GAO) nevű kormányügynökség végzett felmérést, hogy lássák, mire is kellene elkölteni ezt a pénzt. A legfrissebb jelentésük (pdf) pedig jóval több mint ijesztő lett.

© MTI / Koszticsák Szilárd

A beszámoló szerint a védelmi minisztérium még annak ellenére sem vette komolyan a rendszerei kibervédelmét, hogy erre a GAO már évtizedek előtt is figyelmeztette őket. Ezek alapján a támadók

drónok, rakéták és egyéb más fegyverek felett is simán átvehetik az irányítást.

A GAO 2012 és 2017 között az etikus hackerek által elkövetett támadások eredményeit értékelték ki, ebből pedig kiderült: a tesztelők rutinszerűen tudták átvenni az irányítást a különböző fegyverrendszerek felett. A jelentés szerint legalább egy esetben előfordult az is, hogy

9 másodperc alatt találták meg a belépéshez szükséges jelszót,

mert azt soha nem változtatta meg a védelmi ninisztérium. Ráadásul mindezt úgy, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy valaki bejutott a rendszerbe.

© Japan Times

A beszámoló szerint 20 hibajavítási ajánlásból csupán egy valósult meg, a többi esetben mindig volt valami, ami miatt elmaradt mindez. Ráadásul komoly gondot jelent az is, hogy a jobb fizetések miatt a kiberbiztonsági szakemberek inkább a magánszektort választják, így a megfelelő tudás sem áll rendslkezésre ahhoz, hogy rendesen felkészítsék a rendszert a támadások kivédésére.

Jól fog jönni az az 1660 milliárd dollár, na.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment