Megszólalt Petőváry Zsolt, az egyik megvádolt vízilabdázó

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Blikk pénteken azt írta, hogy két ismert sportoló két évvel ezelőtt megerőszakolhatott egy akkor 11 éves kislányt. Később kiderült, hogy vízilabdázókról van szó, a TV2 Tények című műsora szombaton pedig megnevezte őket: az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot.

A két sportoló vasárnap Facebookon reagált a vádakra. Kósz Zoltán korábban a Blikknek nyilatkozott, az olimpiai bajnok vízilabdázó azt mondta, „soha egy ujjal sem nyúltak a kislányhoz”.

Petőváry Zsolt az atv.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy csak fájdalmat és tehetetlenséget érez, hozzátette, nincsen joga senkinek bemocskolni más ember becsületét, legyen az felnőtt vagy gyerek.

Én szívem szerint elmeorvosi és gyámhatósági szakértő bevonását kérném, hogy az igazság minél hamarabb kiderüljön

– jelentette ki.

Nem tudom tolerálni azt, hogy ezt a 30 évet meggyalázzák vagy tönkretegyék

– tette hozzá.

– Forrás: 24.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment