Európa soha nem volt még ennyire megosztott

Az európai parlamenti választás kevesebb nagy meglepetést tartogatott, mint vártuk, és több kis meglepetést nyújtott, mint amire számítottunk. Ez elsőre furcsán hangzik, de máris megmagyarázom. Nagyjából minden igazolódott, amit előrevetítettünk: elmaradt a zöldek nagy áttörése, ahogy a szélsőjobb hatalomátvétele is. Nőttek a liberálisok, az euroszkeptikusok és csökkent a két nagy párt, az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták mandátumainak száma. Ez óhatatlanul is azt jelenti, hogy véget ér az eddigi status quo. Négy évtizeden keresztül irányította az Európai Parlamentet a Néppárt és a szociáldemokraták szövetsége, amelyben utóbbi olyannyira másodhegedűs volt, hogy utoljára Jacques…

Read More

Nincs meg a kétharmad – brutális fordulat az ellenzékben

A Magyar Nemzet értesülései alapján 88 százalékos feldolgozottságnál 53 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak. A lap szerint a második a Demokratikus Koalíció, amely 16 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. A lap adatai szerint 9 százalékon áll a Momentum, amelynek így 2 jelöltje lenne befutó, a Jobbik (7 százalék) és az MSZP-Párbeszéd szövetség (7 százalék) pedig 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe. atv.hu

Read More

Hamarosan kiderül, bezúzzák-e az EU-t a szélsőségesek

Soha nem voltak olyan jók az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok esélyei az európai parlamenti választásokon, mint idén. Nem csak a felmérésekben tűntek erősnek, de Matteo Salvini olasz Ligája körül egy olyan összefogás bontakozott ki, amely miatt sokan már az EU megbénításáról kezdtek el beszélni – például rögtön az uniós kvázi-kormány, az Európai Bizottság megválasztásánál. Ehhez képest az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) népszerűségét megrengette az eheti botrány, amelyben kiderült, hogy a pártelnök és alkancellár Heinz-Christian Strache némi támogatásért cserébe orosz üzletemberek kezére játszott volna állami megbízásokat. Ennek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy az FPÖ…

Read More

Nagyon fontos lett a rendőrségnek a zökkenőmentes ukrán-magyar határforgalom

Plusz erőket vezényeltek ki, hogy gyorsítsák a határátkelést Záhonyban. Minderről épp az EP-választás előtt döntöttek.Mintegy harminc készenléti rendőrt vezényeltek Kisvárdára, hogy az elkövetkező napokban, Záhonyban biztosítsák a zökkenőmentes határátlépést – értesült a Magyar Hang. A lap más forrásból arról is tudomást szerzett, hogy az ukrán-magyar határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások közül sokaknak kell készenlétben állniuk, várva arra, hogy szükség esetén esetleg behívják őket. A hetilap érdeklődött a rendőrségnél, ahol megerősítették információjukat. Válaszukban azt írták, hogy „a Készenléti Rendőrség tagjai a határátléptetés, ellenőrzés gyorsítása, hatékonyabbá tétele érdekében zajló pilot-program keretében látnak el szolgálatot a…

Read More

Minden, amit a vasárnapi voksolásról tudni érdemes

A szavazókörök több mint negyedében, 2862 helyen nem lesz ellenzéki delegált a vasárnapi választáson. A levélszavazatok több mint tíz százaléka már most érvénytelen. A pálya sok helyen a Fidesznek lejt.Az amerikai kontinensen már ma megkezdődik a magyarországi EP-választás; az ottani magyar külképviseleteken csaknem 1300-an adják le szombaton a szavazatukat, legalábbis ennyien jelentkeztek be előre a voksolásra. Ők azok a magyar állampolgárok, akiknek van ugyan hazai lakcímük, de a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Külképviseleteken egyébként a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint összesen több mint 20 ezren szavaznak, a legtöbb…

Read More

Az Erdei Sándorok ügyében nem akar tovább nyomozi a rendőrség

Erdei Sándor és Molnár Zsolt elindultak ugyan a miskolci 12-es körzetben a képviselői poszttért tavaly, de nem is akarták, hogy megválasszák őket, éppen ezért az aláíársgyűjtéssel sem foglalkoztak. Legalábbis ez derül ki abból a határozatból, amelyben a megyei rendőrkapitányság az eljárás megszüntetéséről értesíti dr. Mokrai Mihályt. Ő tett ugyanis feljelentést ismeretlen tettes ellen választási csalás miatt tavaly Erdei Sándor (alias Rokker Zsolti) nevében. Mint arról beszámoltunk, tavaly tavasszal Hubay György, a Fidesz színeiben bekerült a Parlamentbe, így önkormányzati képviselői körzete megüresedett, időközi választást kellett kiírni. Ezen indult az 1976-os születésű…

Read More

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz maximumra állította kampánygépezetét, hogy olyan vereséget mérjen az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, hogy min múlik ez. Benne van a pakliban, hogy a Fidesz-KDNP a 21 Magyarországnak járó mandátum kétharmadát is megszerezheti a vasárnapi EP-választáson, de akár az is előfordulhat, hogy a képviselői helyek alig több mint felét gyűjti be. Így nem meglepő, hogy a kormányoldal mindent bevet a kampányban az eszköztárából, hiába nem kérdés, hogy magasan ők…

Read More

Beiktatták az új osztrák minisztereket

Az átmeneti kormány megbízatás a köztársasági elnök szerint a szeptemberre tervezett előrehozott választásokig szól. Az országban azután alakult ki kormányválság, hogy Sebastian Kurz kancellár bejelentette, felbontja a koalíciót Heinz-Christian Strache korrupciós botránya nyomán. Kurz ezután azt javasolta Alexander Van der Bellen államfőnek, hogy menessze Herbert Kickl belügyminisztert. Erre a koalícióhoz tartozó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi minisztere lemondott. Karin Kneissl külügyminiszter, aki az FPÖ-t képviseli a kormányban, de nem tagja a pártnak, az átalakított kormányban is a posztján maradt. Van der Bellen köztársasági elnök a bécsi Hofburgban a beiktatási ceremónián arra…

Read More

Vasárnap választ Európa

Vasárnap rendezik meg az európai parlamenti választásokat. Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban kötelező szavazni. Ennek ellenére például Görögországban öt éve csak a jogosultak 60 százaléka járult az urnákhoz. A többi tagállamban nem kötelező a választójog gyakorlása. Ezen országok közül hagyományosan Máltán a legmagasabb a választási részvétel: legutóbb 2014-ben a jogosultak 74,8 százaléka ment el voksolni. Május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet. A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon…

Read More

Kövér László megint nagyot ment: szerinte az agymosás miatt foglalkoztatja az embereket a klímaváltozás

Persze ez nálunk nem fordulhat elő, csak Németországban.A május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk magunknak – mondta az Országgyűlés elnöke az MTI tudósítása szerint kedden Siófokon, egy kampányeseményen. Azért figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ez a jövőválasztás pártokon keresztül valósul meg az Európai Parlamentben.A lakossági fórumnak nevezett eseményen természetesen Brüsszel és a migráció megállítása volt a fő téma, és persze kiderült, hogy szerte Európában az emberek ezt tartják a legfontosabb kérdésnek, de a “főáramú, Brüsszelt is uraló” politikusok óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ehelyett a jogállamiság,…

Read More