Nyolcmilliárdos mélyépítés Miskolcon

A miskolci önkormányzat három céggel kötött 8 milliárd forint keretösszegű szerződést építési munkákra. A He-Do Útépítő Kft., a Colas Út Építőipari Zrt. és a Mento Környezetkultúra Kft. nyerte el Miskolc önkormányzata 8 milliárd forintos keretösszegű mélyépítési tenderét. Az eljárás eredménye azuniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A három nyertes cégnek a 8 milliárd forintért utakat, kerékpárutakat, hidakat, közmű vezetékeket, közvilágítást, valamint csapadékvíz-elvezető rendszereket kell építenie, illetve felújítania. Ezeken túl egyéb mély- és vízépítési feladatok elvégzése is a kötelezettségek körébe tartozik. A város május 21-én kötött szerződést a nyertes cégekkel. Indult még…

Read More

Új utca épül az új ipari területen

A város déli végei felé terjeszkednek Miskolc ipari területei – írta meg korábban a Borsod Online. Friss képeinken az látszik, már el is kezdték a beruházást. A Borsod Online cikke szerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította rendeletében a kormány Miskolc iparterületeinek bővítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Ez tette lehetővé a településrendezéssel kapcsolatos ügymenet felgyorsítását. A közel ezerhektáros új gazdasági terület Kistokaj közigazgatási határainak közvetlen szomszédságában található, és a 30-as számú főközlekedési út, a Budapest–Miskolc vasútvonal és – észak felől – Miskolc területén a 3-as utat és az M30-as autópályát összekötő…

Read More

Durva képek: megadta magát a lezúduló eső után, beszakadt egy aszfaltút Borsodban

Szó szerint kettétört az aszfaltút a sok eső miatt Fancsal község közelében. Az csak az egyik probléma, hogy miután leszakadt a tengernyi eső, mindent víz és a sár borított, de emellett az egyik aszfaltút is megadta magát az időjárásnak. A MetHír Facebook-oldala tette közzé a megdöbbentő képeket, amelyeken látszik, hogy a beszakadt úton keresztül vágott magának utat a víz. A posztból nem derült ki pontosan, melyik útról van szó. blikk.hu

Read More

Döbbenetes videó: közvetlenül az autók fölött ‘repült át’ egy szarvas Borsodban

Hatalmas mázlival úszta meg mindenki sértetlenül. Különleges videót küldött egy autós a Vezess.hu-nak. Barnabás leírása szerint kb. 80 km/órás sebességgel haladtak az úton, amikor a közelből egy szarvas ugrott az útra előttük. Az eset Vatta és Bükkábrány között történt, és egy videó is készült róla. “Szerencsére tudtam lassítani kicsit, így kerültem el az ütközést. Remélem elgondolkoznak az autós társaim a felvételt látva, milyen sebességgel érdemes közlekedni” – írta a lapnak az autó vezetője. VIDEÓ: Szarvas ugrás megúsztuk! szeretlekmagyarorszag.hu

Read More